tóth gabi
A rendőrök törték fel a zűrös életű színész ajtaját, azonnal kórházba szállították.
Szirénázó mentő és rendőrautók törték meg vasárnap este a VIII. kerület csendjét. Egy társasház előtt parkoltak le, az ott lakók sokáig nem tudták, mi történhetett, majd kiderült: az egyik lakó öngyilkosságot kísérelt meg. A Ripost megtudta: Damu Roland volt az, aki végezni akart magával. A színészt a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították.
Sokáig úgy tűnt, Damu sorsa rendeződni látszik, hiszen a börtönt és pszichiátriát is megjárt színész nemrég maga újságolta a Facebookon, hogy októberben és novemberben is nagyon sok helyre hívták önálló irodalmi estjeivel. Sőt, áprilisban arról is beszámolt, hogy a Pesti Szabad Szalon és Színház is komoly együttműködést fontolgat vele. Azóta viszont valami történhetett, amitől úgy érezhette, nincs értelme az életének. A Ripost úgy tudja: a színész vasárnap este hét óra körül gyógyszereket vett be, amire alkoholt ivott.
A rendőrséget vélhetően egy ismerőse értesítette, aki tudott arról, mire készül. A kiérkező rendőröknek úgy kellett betörniük a lakás ajtaját, hogy megmenthessék a színészt, akit a Péterfy Sándor utcai kórházba szállítottak.
„A hír sajnos igaz, valóban történt egy öngyilkossági kísérlet a házban. Azt nem mondhatom el, hogy melyik lakó akarta eldobni magától az életet, de annyit mondhatok, hogy szerencsére túlélte” – mondta a társasház egyik lakója vasárnap este a Ripost helyszínre érkező munkatársának.
Hétfő délelőtt azt is megtudtuk, hogy a színészt a sürgősségi betegellátó és toxikológiai osztályra szállították, ahol nagyon szigorú biztonsági szabályok uralkodnak, nem lehet csak úgy ki-be sétálni, és térfigyelő kamerarendszer is működik. Amikor odalátogattunk, hogy Damu hogyléte felől érdeklődjünk, meglepő választ kaptunk.
„Igen, valóban volt egy Damu Roland nevű betegünk, de ő már nincs itt. Éjszaka a saját felelősségére elhagyta a kórházat„
- mondta a kórház egyik dolgozója.
Damu Facebook-profiljára pillantva több videó is arról árulkodik, hogy szerelmi bánata lehetett. A színész egy hete még Ady Endre Őrizem a szemed című versét szavalta könnyes szemmel, nem sokkal korábban pedig Nadányi Zoltántól mondta fel a Nem szeretsz című költeményt, ami egy elhagyott férfi megrázó vallomása. Minden jel arra mutat tehát, hogy Damu magánéleti okok miatt érezte úgy, hogy nincs értelme tovább folytatni. Reméljük, hamar újra egyenesbe kerül az élete.
Tegnap többször is kerestük telefonon a színészt, de ki volt kapcsolva. Végül a Facebookon sikerült elérnünk, ahol csupán annyit írt: jól van és készül az önálló estjére. További kérdésünkre azonban nem kívánt válaszolni.