Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.26.

Bepánikolt Curtis: Órákon át az ablakából figyelte a rendőröket

Széki Attila, azaz Curtis teljesen paranoiás lett a drogoktól. Azt mondja, mindenfélét beképzelt, és ettől nagyon rosszul volt.

Curtis őszintén vallott arról, hogy 2012 körül került olyan körökbe, ahol először kipróbálta a kokaint. Ezt követően 6 évvel később, 28 éves korában már cracket (kokain kristályos formában- a szerk.) használt. Curtis nyíltan beszélt arról, hogy mi volt az utolsó pont, amikor eldöntötte, segítségre van szüksége, és elmegy egy elvonóra.

Curtist kikészítették a drogok (Fotó: Ripost)

„Az volt a fő ok, hogy mondtam, elmegyek elvonóra, hogy már paranoiás lettem. Tudtam, hogy ha szívok, akkor szarul leszek. Olyan érzésem volt, mintha lennének a lakásban, pedig egyedül voltam. Akkor, hogy jönnek a rendőrök, nézelődtem az ablakon, de órákon át. Nagyon rossz érzés volt” – magyarázta Curtis az 1 Kanapén című internetes műsorban, aki több mint két éve feküdt be az elvonóra, és állítása szerint azóta is tiszta. Azt azonban nem tagadja, hogy megesik, hogy „sóvárog” a drogok után.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek