Létrehozva: 2020.11.16.

Anyja nélkül búcsúztatták el a Kismenők sztárját

Börtönben, letartóztatásban ülve érte élete legszörnyebb híre a 17 évesen autóbalesetben elhunyt énekes édesanyját. Mint arról a Bors is beszámolt, a Kismenőkben feltűnt Ónodi Attila annak ellenére ült a volán mögé, hogy még nem szerzett jogosítványt. Csendi Andrea, a gyászoló családanya exkluzív nyilatkozatot adott.

A járvány idején a fogvatartottak nem fogadhatnak látogatókat, így mi is csupán skype-on beszélgethettünk Csendi Andreával. A telefonunk kijelzőjén egy megtört asszony arcvonásai jelentek meg. Ez még úgy is világosan látszott, hogy egészségi okokból a beszélgetés alatt maszkot kellett viselnie. A halk szavú családanya megdöbbentő őszinteséggel tárta ki a lelkét.

Fotó: MTI

– Reggelente és esténként gyógyszereket kell szednem, mert többféle betegség is gyötör. Trombózisom volt és lyukas a szívem, és vérplazmahiányos vagyok. Vérhígítón élek. Napi kétszer nyugtatót is kapok. A tragédia napján is hozták nekem a pirulákat, de a tisztnőn azonnal láttam, hogy valami baj van. Mondta is, hogy mondaniuk kell valamit, majd az alezredes úrnak adta át a szót. Tőle tudtam meg, hogy Attila nincs többé, de akkor még nem voltam hajlandó ezt felfogni. Azt mondogattam magamnak, hogy a halott fiú egyszerűen nem lehet az én fiam. Később a TV2-n megláttam, hogy a Kismenők című műsorból idéznek, abban a pillanatban oszlott el minden kétségem – zokogta Andrea. A fiú szörnyű haláláról a Bors beszámolt: Attila a pesti Károly körúton csapódott egy oszlopnak.

Fotó: MTI

Több évig zongorázott

Attilának három nagyobb testvére van, de ők már kirepültek a családi fészekből. Andrea Budapesten, a testvérénél lakott a legkisebb gyermekével. A családfővel három éve megromlott a kapcsolata.

– Én laktam a kisebbik szobában Attikával. Október 15-én reggel jöttek értem a rendőrök, szó szerint az ágyból vittek el a fiam mellől. Akkor találkoztunk utoljára – csuklott el a gyászoló édesanya hangja.

– Attila kiváló gyerek volt. Jól tanult, és az volt a vágya, hogy 5 évre kiutazzon New York-ba. Ott szeretett volna karriert építeni, hogy támogathasson bennünket – mesélte Andrea.

Fotó: TV2

– Több évig zongorázott, és most kezdett volna el újra énekelni. Rendkívül mélyérzésű fiú volt, szinte bármin, akár egy filmen is elsírta magát. Rossz emberekkel nem barátkozott, ezért nem tudom elképzelni, hogy valóságalapja lenne annak, amit egyesek mondanak róla! Anyaként tudom, hogy nem drogozott, nem használt sem katit, sem füvet – magyarázta az édesanya, aki egy, a pesti Westend City Centerben működő étteremben dolgozott. Már bánja, hogy emiatt kevesebbet lehetett Attilával, de tudja: amíg távol volt, addig is jó kezekbe adta, hiszen a nagybácsi szerette és óvta a tinédzsert.

Vakmerő gyerek volt

Andrea nem tudja, kié volt az autó, amelyben a gyermeke a halálát lelte.

Azt biztosan kijelenthetem, hogy mi sosem engedtük meg neki, hogy volán mögé üljön. Csak úgy tudom elképzelni, hogy a slusszkulcsot elcsente. A határozott tiltás ellenére szeretett vezetni, már alig várta, hogy megszerezze a jogosítványt. A közelmúltban kezdett el járni tanfolyamra – árulta el Andrea. Az édesanya emlékei szerint a fia mindig is vakmerő gyerek volt, aki nem ismert félelmet.

Fotó: Facebook

– Sosem engedtem el egyedül sehova. Már hatodikos volt, amikor arra kezdett hivatkozni, hogy a barátai már egyedül járhatnak a játszótérre, de én megmondtam neki, hogy Attika még képtelen megfelelően vigyázni magára.

Cigányzenével kísérték utolsó útjára

Attilát az édesapja akaratának megfelelően szombaton, egy órakor Vilmányban helyezték örök nyugalomra.

– Kérelmeztem az alezredesnél, hogy méltányosságból vigyenek ki a temetőbe. A családdal is csak egyszer beszélhettem telefonon a baleset óta. A zárkatársam tartja bennem a lelket, de megmondom őszintén, hogy az őrök és a tisztek is nagyon emberségesek. Egy rossz szavam nincs a fogva tartásom körülményeire, csak fáj, hogy nem lehetek a másik három gyermekem mellett. Nekem már csak ők maradtak. Mindkét lányomnak kisbabája van, nemrég szültek. Nekik üzenem, hogy tartsanak ki és nagyon vigyázzanak egymásra! Ha velük is bármi történne, azt már biztosan nem élném túl! – mondta Andrea, aki interjúnk készítésének idején még nem tudhatta biztosan, hogy távolból, lélekben lehet csak jelen Attila temetésén. A járványhelyzet miatt azonban jelenleg nincs rá lehetőség, hogy a fogvatartottak elhagyják a börtönt.

A Kismenők sztárját autentikus roma zene, illetve hagyományos cigány muzsikaszó mellett helyezték végső nyugalomra.

Kóré Károly

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár