LELKIZŐ

A koronavírus mindent felülírt: így köszöntik édesanyjukat a magyar sztárok

Csaknem minden ember életében az egyik legfontosabb szerepet az édesanyánk tölti be. Május első vasárnapja ezért nagyon különleges ünnep, ám idén a koronavírus-járvány miatt rendhagyóan alakul. Összeállításunkban ismert magyar emberek beszélnek arról, hogyan telik majd náluk a vasárnap.
címkék:
  • Szerző: ripost

Baronits Gábor kamerán keresztül köszönti édesanyját

A színész nehezen viseli, hogy a koronavírus miatt távol kell maradnia gyönyörű édesanyjától, Ungár Anikótól, de nem kockáztat.

„Az elmúlt hetekben egyszer találkoztunk anyuval. Megállt az ajtóban, én pedig tőle három méterre, a kertkapuban. Nagyon rossz érzés volt! Megvisel, hogy nem ölelhetjük meg egymást, ezért is döntöttünk úgy, hogy Anyák napján kamerán keresztül beszélünk majd. Lelkileg úgy könnyebb lesz, de ha elmúlik a veszély, mindent bepótolunk” – árulta el Baronits Gábor.

Feng Ya Ou: Dalban mond köszönetet

A Sztárban Sztár leszek döntőse idén különleges módon, egy Miskovits Marcival közös dalban mondott köszönetet az édesanyjának mindenért.

Fotó: Sulyok László

„Az édesanyám külföldön él tizenhárom éves korom óta. Megmaradt a jó viszony, volt is szó róla, hogy most kimegyek hozzá Angliába, ám a terveinket a járvány keresztülhúzta. Éppen ezért jól is jött most ez a dal, úgy érzem, ez a legszebb ajándékom felé” – fogalmazott a népszerű énekes.

Gelencsér Tímeát 8000 km választja el az édesanyjától

Az Exatlon Hungary gyönyörű riportere nagyon szomorú, ugyanis ezúttal nem tudja felköszönteni az édesanyját, hiszen több mint 8000 ezer kilométerre forgat Dominikán.

Végre-végre egy Anyás nap! ❤️ Eldöntöttem, hogy erre a hétvégére nem vállalok el semmit, mert szeretnék egy kicsit a családommal lenni. Mindig csak versenyzünk az idővel és rohanunk a munka/pénz után, pedig a szeretteinkel töltött idő tesz minket a leggazdagabbá. ❤️ #familyfirst #day15 #100happydays

“Mindig nagyon fontos nekem ez az ünnep, mert nagyon szeretem az anyukámat és nagyon szoros a kapcsolatunk. Általában mindig orgonát szedek és palacsintát sütök reggel, este pedig elmegyünk vacsorázni. Nagyon szomorú vagyok, mert most éppen a névnapommal esik majd egybe, ami nagyon ritka pillanat, és ilyenkor mindig kettesben csinálunk anya-lánya programot, utána pedig a nővéreimmel is megünnepeljük. Idén a két nővérem intézkedik majd, visznek anyának valami kis meglepit, az én ajándékom pedig még várat magára, de ami késik, nem múlik”árulta el a -nak Timi.

Szögeczki Ági: Nehéz az idei ünnep

Szögeczki Ágit és édesanyját rendkívül szoros kötelék fűzi egymáshoz, így számára az anyák napja mindig is az egyik legfontosabb ünnep volt.

Fotó: TV2

„Amióta édesanya vagyok, különösen fontos számomra ez az ünnep, és az, hogy megköszönjem az édesanyámnak, amiért felnevelt. Patrickkal ilyenkor mindig leutazunk a szüleimhez, és kreatív ajándékokkal, fotókkal, naptárakkal és rajzokkal lepjük meg anyut. Nagyon fáj, hogy idén ez kimarad, főleg, hogy a járvány miatt több, mint két hónapja nem láttam a szüleimet. Jövőre viszont pótolunk mindent!” – mondta el a -nak Ági, aki virágot visz majd a nagymamái sírjára.

Közös dallal mondanak köszönetet az édesanyáknak a sztárok

A Strand Fesztivál szervezői egy különleges ötlettel rukkoltak elő anyák napja alkalmából. Felkértek négy, ikonikus magyar művészt, hogy a fesztiválozók nevében mondjanak köszönetet minden anyukának, ehhez pedig egy legendás dalt választottak. Bródy János Mama kérlek című nótát Lábas Viki, Járai Márk, Horváth Tamás és Rúzsa Magdi öltöztette új köntösbe, Magdi megható sorokkal üzent az édesanyjának.

“Az én anyám olyan ember, aki akkor adott azt hiszem a legtöbbet, amikor semmije se volt. Olyat adott, amit nem lehet kézzel megfogni, de értékesebb mindennél” – mondta az énekesnő.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?