tóth gabi
Köllő Babett nem hiúságból kap nagyobb méretet a korábbinál, az előző implantátumnak ugyanis lejárt a szavatossága...
A Feleségek luxuskivitelben című műsorból is ismer színésznő nem tagadja, hogy 12 évvel ezelőtt azért tetetett be mellimplantátumokat, hogy tökéletesnek érezhesse önmagát, de a mostani beavatkozást azonban már nem ilyen okok miatt vállalta. Lejárt ugyanis a szavatossági idejük, vagyis mostanra már nem csak a formájukból vesztettek a keblei, de veszéllyel is járhat, ha tovább maradnak bent. Köllő Babett tudja, mit beszél, hiszen először 2003-ban csináltatta meg melleit, de az az implantátum öt évvel később kiszakadt és veszélybe sodorta Babett életét.
„Amikor annak idején megcsináltattam a mellemet, az volt az alapvető indíttatás, hogy saját magamnak tetszek, de persze jólesett, hogy a férfiak elismerően pillantgattak felém” - kezdte nevetve Babett. „Később kiderült, rossz döntést hoztam, hiszen ahogy olyan sok nőnél, nálam is kiszakadt a silány minőségű anyag és mit mondjak, nem volt éppen kellemes élmény, pláne nem veszélytelen. Mondjuk úgy, hogy ezután nem is nagyon volt választásom, így következett a második beavatkozás, amikor már egy új és biztonságos implantátumot kaptam” - mesélte a színésznő, akit egy hét múlva műtenek majd, így hamarosan a mostaninál valamivel nagyobb és feszesebb keblekkel indulhat a vízparti nyaralásra.
„Az a helyzet, hogy már tavaly szerettem volna kicseréltetni, hiszen azok nem a végtelenségig őrzik a szavatosságukat. Ráadásul időközben édesanya lettem és a szoptatás természetesen megviseli a műmelleket is. Annak idején az egyik legkisebb méretet választottam, pontosan azért, mert tisztában voltam vele, hogy idővel a cserénél csak nagyobb beültetésére lesz lehetőségem. Ennek az az oka, hogy a tizenkét év alatt a mostaniak helyezkedtek és természetesen a bőr is megnyúlt kicsit. Szóval tévednek, akik azt gondolják, hogy hiúságból lesznek valamivel nagyobbak a melleim. Egyszerűen nincs más választásom” - jelentette ki a színésznő, aki azért beszél őszintén a rá váró beavatkozásról, mert szeretné felhívni a a hölgyek figyelmét a rendszeres szűrővizsgálat és az minimum 12 évenkénti csere fontosságára.
„Talán furcsán hangzik, de egy implantátum nem arról szól, hogy beteszik, hódítunk vele és ennyi… Én évente jártam ultrahang vizsgálatra, ahol természetesen nem csak a betét állapotát vizsgálták, hanem egyúttal rákszűrésnek is beillett a dolog. Nem véletlen, hogy az implantátummal élő és felelősen gondolkodó nők körében ritkább a mellrák előfordulása. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy azok a lányok, akik húszéves korukban csináltatják meg a mellüket, nagyon sokáig nem nézetnek rá szakemberrel. Nekik mondom, hogy ez nagyon nagy hiba és felelőtlenség is saját magukkal szemben„ - jelentette ki Köllő Babett.