Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.21.

Édesanyjáról vallott Keresztes Ildikó: Félek, hogy nem tudom majd egyedül megoldani

Keresztes Ildikó félelemmel vegyes aggódással igyekszik gondoskodni idős édesanyjáról a pandémia alatt is. Lélekben már készül arra, amire nem lehet...

Keresztes Ildikó még pénteken volt Joshi Bharat vendége a Life TV Ébredj velünk! Extra című műsorában, ahol őszintén mesélt legbelsőbb félelméről is.

Keresztes Ildikó mindent megtesz, hogy óvja az asszonyt Fotó: Szabolcs László / Ripost

Az énekesnő elárulta, hogy idős édesanyjánál elkezdte felismeri a demencia első jeleit, ami miatt egyre több időt próbál vele tölteni. „Nyolcvan fölött már elkezd az ember demens lenni és félek, hogy anyu olyasmiket kezd el csinálni, ami nem túl jó. Eljutottunk oda, hogy én vagyok két idős ember anyukája. Szoktam mondani, hogy kaptam két ötéves gyereket... Kezd dolgokat elfelejteni, én pedig próbálom őt kényeztetni. Nagyon nagy félelem van bennem, mert tudom, ha ez durvább lesz, nem tudom egyedül megoldani”- fejtette ki a Life TV stúdiójában Keresztes Ildikó, aki a széltől is óvja szeretteit a koronavírus világjárvány alatt.

Keresztes Ildikó a félelmeiről is mesélt Fotó: Life TV

„Anyukám a testvérével él, aki mozgássérült, így természetes, hogy én vállaltam magamra a napi teendők elvégzését. Lassan egy éve nem engedem őket a boltba és én is nagyon ügyelek, hogy ne vigyem be nekik a vírust. Hetente járok vásárolni és mindig maszkban megyek fel hozzájuk”- árulta el az énekesnő.

Mi is az a demencia?

A demencia diagnosztikai kritériumai magukban foglalják az értelmi, érzelmi és a társas képességek hanyatlását, melyek korlátozzák a társas életet és a teljesítőképességet. Vezető tünete az emlékezetzavar. Kezdetben a rövid távú memória károsodik, mind a felidézés, mind a megjegyzés zavart szenved. Később a hosszú távú emlékezetből is eltűnnek emlékek, így a beteg egyre több készséget és képességet veszít el.

Rizikófaktor...

A demencia fő kockázati tényezője a magas életkor. A nők magasabb aránya is a hosszabb várható élettartamra vezethető vissza. Egy másik fontos tényező a depresszió. Gyakran jelentkezik a demencia korai szakaszában, és a demencia támogatja a depresszió megjelenését. Ehhez hozzájárul az, hogy a pszichiátriai betegségek hiányos ismerete miatt gyakran félrediagnosztizálják a betegséget. Emiatt megtörténhet, hogy a mini mentális állapotteszt egy idő után javulást mutat.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek