5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Õszinte vallomás: tartozásai nehezítik meg az életét a TV2 sztárjának

Õszinte vallomás: tartozásai nehezítik meg az életét a TV2 sztárjának
sv
Szerző
sv
Létrehozva2019. 01. 20. 06:45

1 millió forintot nyert Péter.

A szerdai Exatlon Hungary adásában a Bajnokoknak és a Kihívóknak egyénileg kellett küzdeniük,  a tét pedig nem volt más, mint 1 millió forint. A női versenyzők közül Gyarmati Panka gazdagodott az összeggel, a férfiaknál pedig Mischinger Péter örülhetett.

"Nagyon boldog vagyok, hogy győztem. Õrülten sok helye lenne ennek a pénznek, valószínűleg így hajlandó leszek végre venni magamnak egy okosórát, mert eddig sajnáltam rá a pénzt, a többit pedig valami hasznosra fogom költeni" - kezdte Péter, aki elárulta leginkább tartozásait szeretné kiegyenlíteni ebből a nyereményből.

Viszonylag sok tartozást halmoztam fel azzal, hogy idén nekiugrottam néhány versenynek, amik ráadásul nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna.

Nyáron volt egy verseny, ami miatt Hawaii-ra mentem ki, amit elmosott egy hurrikán, így nem tartották meg, cserébe kétszer annyit költöttem rá, mint ahogy terveztem, úgyhogy eléggé padlóra küldött" - mesélte a Kihívó, majd hozzátette, szerinte ezzel az összeggel már egyenesbe tudja hozni az életét.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.