Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.22.

Sosem találnád ki, mit csinál a Bestiák vörös bombázója!

Moór Bernadett, művésznevén Bedhy életét is megváltoztatta a járványhelyzet: új hobbit talált magának.

Bár elsősorban énekesnőként dolgozik, a járványhelyzet miatt Moór Bernadett állása is veszélybe került. A Bestiák vörös bombázója manapság hajókon énekel, de a koronavírus miatt hónapok óta nincs munkája.

Bedhy ezért otthon próbál kikapcsolódni, és talált is megfelelő hobbit: a kilencvenes évek sztárja táskákat horgol!

Fotó: Youtube

„Amúgy a férjem volt az első megrendelőm. Egy sárga laptoptáskát kért. A nagyobbik fiam azzal próbált cukkolni, hogy: anya, ez már nagyistílus, de visszavágtam, hogy jöhet az unoka, felkészültem a nagymamakorra. Emellett gyerekversek megzenésítésével is foglalkozom, jelenleg több dalon is dolgozom” – mondta el a Blikknek az énekesnő, aki 12 éve adott ki szólólemezt Elkésni szépen kell címmel.

Bedhy nem akar örökre otthon maradni, ezért reméli, hogy hamarosan újra beindulnak a hajók, őt pedig ismét szerződtetik néhány munkára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz