Létrehozva: 2017.08.10.

Nagy a baj: Kórházba kell mennie Győzikének

Ahogy arról a Ripost elsõként beszámolt, Gáspár Gyõzõ az utóbbi idõszakban megpróbálta eldobni magától az életét. A showman ráadásul egészségéért is aggódhat.

Gáspár Győző már aludni sem tud, tucatjával szedi a nyugtatókat. A gyógyszerek miatt félő, hogy a veséje tönkrement.

"Az a helyzet, hogy már csak a színpadon érzem jól magam. Ha a show-nak vége, rosszullétek törnek rám, és olyan halálfélelem gyötör, amit csak erős gyógyszerekkel tudok uralni. Nyugtatókon és altatón élek, de aludni már ezekkel sem tudok, pedig naponta akár tíz szemet is beveszek.

Három napja véres a vizeletem, ami nagy bajt jelez, így kénytelen vagyok befeküdni a kórházba

– vallotta be a %RIPOST% napilap csütörtöki számában a Romantic frontembere, aki annyira magányosnak és elhagyatottnak érezte magát az utóbbi hetekben, hogy az egyetlen menekülőutat választotta: el akarta dobni magától az életet.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt