Létrehozva: 2020.07.28.

Megbocsátotta a gyilkosságot: volt felesége kiáll Szilágyi István fia mellett

Úgy tűnik, az asszony lesz a kapcsolattartója a május eleje óta fogvatartott Péternek.

Nem fordultak el a rokonai Szilágyi István fiától! Péter május eleje óta van letartóztatásban, miután a gyanú szerint anyák napjának reggelén brutális módon meggyilkolta az édesapját.

Az idős művészt agyonverte a saját fia, miután dührohamot kapott – ez derült ki legalábbis az özvegy, Humenyánszky Jolán beszámolóiból.

Fotó: Ripost

Péter jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) tölti a letartóztatását. Anyja, mivel közvetlen szemtanúja volt a gyilkosságnak, a törvény szerint nem tarthatja a kapcsolatot a fiával. Péter azonban így sem maradt egyedül: a Bors úgy tudja, a férfi volt felesége, kamasz fiának anyja elvállalta, hogy a kapcsolattartója lesz.

A lap információi szerint a volt feleség nem haragszik Péterre: beteg embernek tartja őt, akinek segítségre van szüksége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Női kézilabda: nehéz olimpiai csoportban a magyar válogatott

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

magyarnemzet.hu

Guardiola úgy beszélt a Realról, hogy arra Madridban is felkapják a fejüket

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó