HŰHA

Joker jelmezben indult a bokszoló a Ninja Warrioron

Vass Zsigmond évek óta nyomon követte a külföldi versenyeket, már akkor tudta, hogy ki akarja magát próbálni benne.
  • Szerző: Bati

Így amikor meglátta, hogy a TV2 várja a Ninja jelöltek jelentkezéseket, szinte elsőként meg is tette. Zsiga gyermekkorában szertornázott, most pedig profi bokszolóként versenyzik. De tudta, hogy az ereje nem elég, ezért eljárt falat mászni.

„Ez erősíti a fogást, ami tudtam, hogy nekem nem elég ehhez az akadálypályához – mondta a %%- nak a Joker becenévre hallgatott Ninja jelölt. – Évekkel ezelőtt a haverokkal kitaláltuk, hogy fessük be a hajamat zöldre. Mivel sokaknak tetszett, így is maradt. Aztán megnéztem az Öngyilkos osztag című filmet, amiben megláttam Jokert, akinek a kinézete megtetszett. Így amikor valami nagy bokszoló megmozdulás van, mindig őt másolva jelenek meg. Így nem volt kérdés, hogy a már védjegyemmé vált külsővel indulok a Ninja Warrioron is.”