Létrehozva: 2021.08.11.

Lajcsi a bűnbanda leleplezéséről: izgalmasabb volt, mint amit az ember a filmekben lát

Galambos Lajos egy bűnbanda felszámolásában segített a hatóságoknak, miután a csalók a trombitaművészt szemelték ki áldozatuknak.

A Ripost számolt be arról, hogy Galambos Lajos egy bűnbanda felszámolásában segített a hatóságoknak, miután a csalók a trombitaművészt szemelték ki áldozatuknak.

Galambos Lajos bűnbandát leplezett le
Fotó: Ripost

A zenész most megszólalt a Borsnak.

A bűnbandát kézre kerítő akció teljes részleteit nem árulhatom el, de annyit mondhatok, hogy sokkal izgalmasabb volt az egész, mint amit az ember a filmekben lát. Szó szerint minden eszközt bevetettek” – mondta el a lapnak Lajcsi.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatást adott ki arról, hogy letartoztattak egy ügyvédet és két társát, akik ellen befolyással való üzérkedés miatt nyomoznak.

A gyanú szerint 2021 júniusában személyes találkozóra hívtak egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személyt – Lajcsit –, akinek 200 millió forintért cserébe azt ígérték, a főügyészhez kötődő szoros kapcsolatuk révén elintézik, hogy kedvező ítélet szülessen az eljárásban.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt