Létrehozva: 2022.01.24.

Erdélyi Mónika nagy bajban van: elárverezik az otthonát, exéhez megy a pénz

Erdélyi Mónika és volt férje között évek óta dúl a harc: a műsorvezető érdi házát a vagyonmegosztás miatt kell pénzzé tenni.

A Youtube-on vidám, vicces tartalmakat oszt meg a lányával, és kívülről úgy tűnik, tökéletes Erdélyi Mónika élete. A valóság azonban teljesen más: hatósági eljárás alá került a műsorvezető patinás, 180 négyzetméteres érdi otthona.

Erdélyi Mónika házát elárverezik
Fotó: Ripost

Az eseményre az áprilisi moratórium lejárta után kerülhet sor, miután volt férjével, Mukli Gyulával hosszú évekkel a válásuk után sem tudtak megegyezni a közös vagyonról – a bíróság döntött helyettük, ennek értelmében pedig Mónika lányának édesapját 48 millió forint illeti.

A ház kikiáltási ára ugyanakkor 49,5 millió forint, a licitet pedig ötszázezer forintonként lehet tenni, így még nem lehet tudni, mi lesz a vége.

Az ingatlant nem először hirdették meg árverésre, de eddig nem talált vevőre – tudta meg a Blikk. Pedig szép, csendes környéken található, nagy kerttel rendelkezik.

„Gyula mindvégig azt hangoztatta, nincs pénze, még azt is kérte a bíróságtól, hogy egy kirendelt védőt biztosítsanak neki” – mondta el korábban a Blikknek Erdélyi Mónika egyik ismerőse.

A műsorvezető korábban 67 millió forintért árulta az ingatlant, de nem talált rá vevőt, így az első kényszerárverésre 2014-ben került sor – ám ekkor sem kelt el a ház.

A Blikk úgy tudja, Mónika fellebbezett a döntés ellen, ezért húzódott mostanáig az ügy. A lap kereste az édesanyát, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”