Létrehozva: 2019.06.27.

Drámai vallomás: az életéért küzdött Király Linda

Nem a szépsége, hanem az egészsége miatt akart lefogyni az énekesnõ, aki most már 25 kilóval könnyebb.

Évek óta súlyproblémákkal küzd Király Linda, ám most látványos változáson ment keresztül. Az énekesnő végre ismét boldog és szabadnak érzi magát.

Az évek folyamán Linda minden elképzelhető diétát, praktikát kipróbált, de egyik sem hozott eredményt. A Story magazinnak elmesélte, volt, hogy elment egy hathetes léböjtkúrára. Ám míg a többi résztvevő 15-20 kilót fogyott, ő három kilót hízott a kúra alatt, pedig minden nap tíz kilométert sétáltak és csak napi 500 kalóriát fogyasztottak.

"Az életemért küzdöttem. Már régen nem a szépségemről volt szó. Az orvos elkezdte gyógyszerrel kezelni az agyalapi és a pajzsmirigyemet. Inzulint is kaptam, de a testem már borzalmas állapotban volt. Annyira vizes, ödémás volt a lábam, hogy rá sem bírtam állni, minden mozdulat fájt" - mesélte.

Az énekesnő azt is bevallotta, nagyon fájtak neki azok a szavak, amelyekkel a különböző internetes fórumokon illették. Úgy ítélték el az emberek, hogy nem is tudták, egészségi gondjai vannak, nem azért hízott el, mert zabált egész nap.

Király Linda végül nagy elhatározásra jutott és a sleeve-műtétet választotta. Ez egy olyan beavatkozás, amikor kiveszik a gyomor négyötödét és csak egy csőszerű gyomor marad.

Bő három hónapja volt a műtét és az énekesnő máris 25 kilót fogyott.

Ha valaki egy évvel ezelőtt azt kérdezi tőlem, vajon mit adok neki cserébe, ha a befektetett munkának köszönhetően eltűnik rólam 25 kiló zsír, én bizony gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy a fél életemet! A műtét óta élvezem, hogy újra szabadon tudok mozogni, és hetente ötször-hatszor edzeni is megyek. Ha kihagyok egy-két tréninget, már furán érzem magam, a doktor úr el is magyarázta, hogy miért. A szervezetünk mozgás közben egy speciális anyagot, úgynevezett béta-endorfint termel, ami fájdalomcsillapító és kedélyjavító is egyben. De függőséget okoz, így ha az edzés kimarad, elvonási tünetek jelentkeznek. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmi lehetséges. Barátnőmmel, Tóth Verával közösen kezdtünk tréningezni, ő mutatott be a személyi edzőjének, aki nagyon megszerettette velem a rendszeres testmozgást” – mesélte a lapnak Király Linda.

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt