Létrehozva: 2019.09.05.

Charlotte hercegnő minden szívet elrabolt: így ment iskolába

Charlotte hercegnő először ment iskolába. Édesanyja, apja és testvére, György herceg is elkísérte.

Bár Charlotte hercegnő még csak négyéves, máris iskolába megy, hisz a brit oktatási rendszer más formában működik, és ennyi idősen az ottani gyerekek már egy úgynevezett preschoolba, vagyis iskola-előkészítőbe járnak. A kislány ma ment először a londoni Thomas’s Battersea-be – oda, ahova bátyja, György herceg is jár.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

♕ 🇬🇧 (@louisofcambridge) által megosztott bejegyzés, Szept 5., 2019, időpont: 12:48 (PDT időzóna szerint)

Charlotte máris lenyűgözött mindenkit, hiszen széles mosollyal a száján, izgatottan lépdelt édesanyja, Katalin hercegné kezét fogva, míg bátyja Vilmos herceggel érkezett az iskolához.

Ahogy egy hercegnőhöz illik, azonnal be is mutatkozott az igazgató asszonynak, akinek Vilmos el is árulta, hogy a lánya nagyon izgul az első nap miatt.

Katalin hercegné most mindenképp ott akart lenni lánya első napján, hiszen György hercegnél ezt ki kellett hagynia. Akkoriban várta ugyanis Lajos herceget és reggeli rosszullétekkel küzdött.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén