Létrehozva: 2021.08.12.

Megvan a pénz helye: Erre költi a megnyert milliókat Gáspár Bea

Gáspár Bea remekelt a Szerencsekerék keddi adásában és több mint 4 millió forinttal a zsebében távozott a TV2 stúdiójából.

Gáspár Bea bravúros játékkal menetelt kedd este a Szerencsekerék stúdiójában és végül a végjátékban is sikerült kitalálnia a feladványt, így övé lett az addig összegyűjtött 2 millió 130 ezer forint. Ehhez jött hozzá a kék borítékban rejlő újabb 2 milliós nyeremény.

Gáspár Bea hatalmasat szakított a Szerencsekerékben Fotó: TV2

Bea asszonnyal madarat lehetett volna fogatni a TV2 stúdiójában, amikor Kasza Tibi kimondta a mesés végösszeget, de vajon mire költi majd a milliókat Bea?

„Nos, el sem tudom mondani, mennyire boldog voltam, amikor kiderült, hogy több mint négymillió forintot sikerült nyernem a Szerencsekerékben. Egyrészt azért, mert a családból nekem sikerült egyedül, másrészt mert tudtam, miért is küzdök és most végre meg is vehetem mindazt, amiről álmodtam”- kezdte a Ripost-nak Gáspár Bea, aki egy fillért sem költ majd magára az összegből.

„Hogy őszinte legyek, nem magamra költöm majd a pénzt, de megvan a helye. Evelin és Virág felnőttek és mindketten készen állnak az önálló életre. Mindkettejüknek van már egy kis lakása, de a berendezéssel még hadilábon álltunk eddig. Vagyis például nincs még konyhájuk. Most mindkettejüknek meg tudom venni a bútorokat és a berendezéseket, ami hatalmas segítség, hiszen egy konyha nem olcsó mulatság. És persze jut még belőle néhány fontos apróságra is, ami az önálló életükhöz kell. Ez a nyeremény egyfajta kelengyeként szolgál a lányoknak” - magyarázta Bea asszony.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai