Létrehozva: 2021.08.11.

Most érkezett! 200 milliós csalást leplezett le Galambos Lajos

Galambos Lajos leleplezett egy bűnbandát, amelynek tagjai 200 millió forintot kértek tőle annak érdekében, hogy enyhe ítéletet kapjon az ellene folyó eljárásban.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatást adott ki arról, hogy letartoztattak egy ügyvédet és két társát, akik ellen befolyással való üzérkedés miatt nyomoznak.

Fotó: Bors

Ide kattintva elolvashatod az ügyészség közleményét!

A gyanú szerint 2021 júniusában személyes találkozóra hívtak egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személyt, akinek 200 millió forintért cserébe azt ígérték, a főügyészhez kötődő szoros kapcsolatuk révén elintézik, hogy kedvező ítélet szülessen az eljárásban.

A Ripost megtudta, hogy a megkeresett illető nem más, mint Galambos Lajos, aki ellen hét éve folyik eljárás közműlopás gyanújával. A zenész ügyvédje megerősítette, hogy valóban ügyfele az, aki segített kézre keríteni az elkövetőket.

„Valóban Galambos Lajos a sértettje ennek a bűncselekménynek. Egy társaság megkereste ügyfelemet azzal, hogy komoly kapcsolatban állnak a legfőbb ügyésszel, ami persze nem igaz. Ugyanakkor azt ígérték, hogy 200 millió forint ellenében segítenek felmentő, vagy nagyon enyhe ítéletet elérni a még most is folyó eljárásban” – kezdte a Ripost-nak dr. Fröhlich Krisztián, aki elárulta, Galambos Lajosnak tevékeny része volt a társaság kézre kerítésében.

Fotó: Bors

„Galambos Lajos felvette a kapcsolatot a Központi Nyomozó Főügyészséggel és a Nemzeti Védelmi Szolgálattal annak érdekében, hogy a nyilvánvaló bűncselekmény felderítésre kerüljön. Ügyfelem végig tevékenyen segítette a nyomozóhatóságok munkáját” – tette hozzá Lajcsi ügyvédje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője