Létrehozva: 2022.01.29.

Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet

Bár Galambos Lajos nem feltétlenül vágyott effajta szabadságra, mostantól hivatalosan is új élet kezdődik számára. A bíróság felbontotta Bogival kötött házasságát.

Galambos Lajos és Boglárka jó darabig küzdöttek a házasságukért, hiszen mindkettejüknek fontos volt a család szentsége. Igyekeztek kitartani egymás mellett jóban-rosszban, ahogyan azt 1998-ban megfogadták, de végül Lajcsi tavaly szeptemberben bejelentette, hogy külön utakon folytatják.

Galambos Boglárka felmentését kérte az ügyvédje
Fotó: Bors

Kapcsolatuk 2015 után a közműlopási ügy kirobbanásakor kezdett zátonyra futni és végül nem is bírta el a házaspárra nehezedő hatalmas terhet és nyomást. A Blikk megtudta, a bíróság a napokban kimondta válásukat. A lapnak egy olvasó azt is elárulta, hogy a felek között nem voltak vitás kérdések. Hamar egyességre jutottak a hatalmas vagyon elosztásáról. Lajcsi gálánsan százmilliós vagyonrészt hagyott Boglárkának, akivel továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, hiszen a három közös gyermekük egy életre összekötik őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai