Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.25.

Vidnyánszky: Vállalniuk kell a felelősséget a bűnösöknek a Gothár-ügyben

A Gothár Péter-féle szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja Vidnyánszky Attila szerint.

A szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben áll Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási ügye, ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell – írja közleményében a Magyar Teátrumi Társaság, amelyet a mai közgyűlésük után adtak ki.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Már megint” – ez volt a reakciója, amikor meghallotta a Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről szóló híreket, mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színházi igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az Origónak. Hangsúlyozta, hogy a Katona József Színház nem tagja a Teátrumi Társaságnak, ennek ellenére természetesen megrázta az eset, hiszen évek, évtizedek kellenek, amíg ebből az ügyből a szakma kimosdik.

„Nem lehet a zaklató nevét eltitkolni” – mondta Vidnyánszky Attila arról, hogy a Katona József Színház nem akarta nyilvánosságra hozni Gothár Péter nevét.

Ha valaki ilyen elítélendő, sőt, büntetendő dolgot tesz, arról a szakmának tudnia kell. Ezeket az eseteket mindig névvel kell feltárni és publikálni. Nehogy ezek után valaki alkalmazza a szexuális zaklatót, mert nem is tud az esetről – mondta.

„Micsoda viszonyt feltételez ez? Az az alázkodás, ahogy a magyar színész megalázkodik a rendező előtt, borzalmas. Ez a gyerekekbe van ültetve már a Színművészeti Egyetemen. Ettől nem lehet eltekinteni, innen indul az egész. 15 éve mondom, hogy ez az igazodási vágy a művészetet is megöli, mert nem a maga lelkéből alkot, nem a hite mentén cselekszik. Elkezdi keresni, hogy ki felé kell orientálódni, kit kell utánozni, mit kell mondani, mit kell üzenni. Ha az elvárásoknak megfelelő az üzenet, akkor pedig megsimogatják, akkor jó kritikát írnak róla. Ebben nagyon erősen cinkos az egész kritikus szakma” – mondta Vidnyánszky Attila a balliberális kulturális elit által teremtett közegről.

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke egyetért azzal, hogy Gothár Pétertől vissza kell vonni a Nemzet Művésze díjat.

Következménye kell, hogy legyen egy ilyen súlyos ügynek. Én a következménynélküliség ellensége vagyok

- mondta végül a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban