Létrehozva: 2021.11.02.

Újabb részletek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról, így érzi magát

A Nemzet Színészét hétvégén sürgősen kórházba kellett szállítani, mert azonnali műtétre volt szüksége.

Mint arról a Ripost beszámolt, kórházba került Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze a hétvégén lett rosszul és sürgősen műtétre volt szüksége.

A beavatkozás szerencsére jól sikerült és már haza is mehetett lábadozni Bodrogi Gyulatudta meg a Bors.

Bodrogi Gyula (Fotó: Bánkúti Sándor/Bors)

„Képzeljék, már itthon vagyok!” – kezdte örömmel a színész a Borsnak, majd hozzátette: „Azt mondták, hogy 2-3 nap lesz a lábadozás. Ezt már fél lábon is ki lehet bírni.”

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész sérvével akadt gond, ráadásul nem előszöra. Annak viszont nagyon örül, hogy abban az időszakban kellett átesnie műtéten, amikor nem kellett a színpadon lennie.

„Hosszú-hosszú évek óta élek, küzdök ezzel, átestem már miatta néhány műtéten” – tette hozzá a művész, aki azt is elmondta, hogy a szóban forgó elváltozás egy lágyéksérv volt.

„Csak azt vettem észre, hogy van ott egy nagy dudor. Korábban is operáltak már vele, akkor beültettek egy hálót, de sajnos most ez sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a bajt” – fejtette ki a színész, aki alig várja, hogy a felépülése után ismét színpadra álljon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései