tóth gabi
A nagyváradi énekesnő nagyon berágott volt párjára, s bevallotta, nem békében váltak el, sőt sosem fognak kibékülni. Szabó Ádám félt is az első találkozástól.
Mindenkit meglepett, amikor kiderült egy hete, hogy Tóth Andi és Szabó Ádám két év után szakított, s hogy az énekesnő már el is költözött a harmonikástól. Ádám a kedd reggeli Mokkában elárulta, az elválásuk óta nem is beszélnek egymással, a Sztárban sztár hétfői sajtótájékoztatóján találkoztak először. A Bors szerint Tóth Andi belépője így több szempontból is érdekesre sikerült, hiszen kíváncsi szemek tucatja vizslatta az egykori szerelmesek reakcióját, amit Andi kikandikáló mellbimbója még pikánsabbá tett.
Történt ugyanis, hogy bár elővigyázatosságból otthon fél órán át járkált fel-alá az újonnan vásárolt ruhájában, hogy megbizonyosodjon róla, semmije sem fog kivillanni, ám hiába a jól sikerült főpróba, a zabolátlan idomok mégis kikíváncsiskodtak a ruhából. A szexi pillanatokat több újság fotósa is megörökítette, és a fotók pillanatok alatt be is járták a világhálót.
A kellemetlen szituáció után Andi élőben jelentkezett be az Instagramján, s elmesélte, hogyan is történhetett a „cicibaleset”.
– Megpróbáltam bevonulni. Egy feladatom volt, tíz métert megtenni egy ruhában. Nem jött össze. Abban a tíz méterben, ahogy suhantam, alá kapott a levegő. Emiatt villant ki, de nem fogok emiatt sírni – mondta határozottan az énekesnő, aki bármennyire is cikis helyzetbe került, leszögezte: továbbra sem változtat az öltözködésén, és nem hajlandó melltartót hordani.
Andi villantás mellett persze a Szabó Ádámmal való találkozásáról, s a Sztárban sztár produkciójában való közös munkáról is ejtett néhány szót, ami meglepően keményre sikeredett. Az énekesnő szavaiból ugyanis az hallatszott ki, hogy rossz szájízzel, s végleg lezárta a harmonikással való „borzasztó” szóval illetett kapcsolatát, s már nincs esély a békülésre.
– Közben elváltak az útjaink. Ne arra számítsatok, hogy kikaparom a szemét, ha meglátom, de arra sem, hogy szépen fogok rá mosolyogni – mondta követőinek Andi, aki azt is megmagyarázta, miért ilyen fagyos a hangulat kettejük között:
– Nem békében váltunk el, nem is valószínű, hogy békével fogok rá gondolni valaha – jelentette ki.
Ezzel ellentétben Szabó Ádámnak megnyugvás van a lelkében, mi több, azt mondta, drukkol az exének, hogy minél tovább jusson a TV2 show-műsorában.
– Ez sajnos így alakult… Picit féltem, hogy mi lesz az első találkozáskor, mert azóta mi nem találkoztunk, meg nem is nagyon beszéltünk, de hál istennek, semmi olyan érzés nem merült fel bennünk, ami miatt a műsort ne tudnánk folytatni. Én kimondottan szurkolok neki, mert szerintem ő tényleg egy tehetséges előadó és úgy gondolom, sokáig el fog jutni. Abszolút úgy gondolok rá, hogy még szurkolok is neki – mondta Ádám kedd reggel a Mokka stúdiójában.