RETRO RÁDIÓ

Teljesen maga alatt van Curtis édesanyja: „Összeomlott, sokat sír”

Teljesen maga alatt van Curtis édesanyja: „Összeomlott, sokat sír”
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 28. 08:30

A rapper tudja egyedül a lelket tartani édesanyjában. Nagyon várják, hogy jó híreket kapjanak az újabb csapás helyett.

Mint arról a Ripost beszámolt, Curtis bátyja érintett lehet a korábban elhunyt labdarúgó, Katzenback Imre meggyilkolásában. Két másik feltételezett társával együtt még május 11-én fogták el őket a kommandósok.

Előreláthatóan rövidre szabott tárgyaláson döntenek majd arról, hogy meghosszabbítják-e az előzetes letartóztatásokat.

Curtis bátyja nagy bajban van
Fotó: Ripost Szabolcs László

Nemrég a Blikknek megszólalt egy bennfentes, aki elárulta, hogyan van most ezekben az embert próbáló időkben a rapper családja.

„Attiláéknál a családi kötelék roppant fontos és erős, mindig kiállnak a másik mellett. Lajos azonban előzetesben van hónapok óta, a kapcsolattartás nehézkes, vagyis tehetetlenek” – kezdte a Bikknek az ismerős.

„Próbálnak lelket önteni egymásba a testvérek, főleg az édesanyjukra figyelnek, aki – érthető módon – összeomlott, sokat sír, talán ő van a legrosszabb lelkiállapotban. Csak szűk családi és baráti körben beszélnek a történtekről, az esetleges következményekről, kifelé nem kommunikálnak. Az újabb tárgyalástól sokat várnak, reménykednek, hogy a bizonyítékok, amelyekkel az ügyvédjük előáll, elegendő lesz ahhoz, hogy fordulatot vegyen az ügy” -tette hozzá.

Ami a rappernek erőt adhat mostanában, a szerelme, Judit mellett az, hogy Majkával ismét összeállva koncertezhetnek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.