Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.29.

Szilágyi István fia még örült is, hogy börtönbe mehet: megszólalt a család barátja az átszállításról

Szilágyi István fiát kiengedték az elmeotthonból, most már a börtönben várja a további sorsát.

Átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) Sz. Pétert, aki a gyanú szerint még május elején közös otthonukban végzett édesapjával, Szilágyi István színésszel.

Az ország Lópici Gáspárjának fia majdnem három hónapot töltött az IMEI-ben, ahol vizsgálták, ám nemrégiben a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyige utcai részlegébe került át. Így szeptemberig, ameddig elrendelték a letartóztatását, már a fogházban marad.

Szilágyi Péter megölte az édesapját, de ennek ellenére az édesanyja és a volt párja is megbocsátott neki
Fotó: Czerki Gábor

Dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta a Blikknek, hogy a Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg Sz. Péter IMEI-ben való kezelését, hogy a férfi mostantól bv-intézetben tölthesse a letartóztatást. A bíróság elfogadta az indítványt, így a férfit áthelyezték a fegyintézetbe.

A lap a család egyik barátjától úgy tudja, Pétert nem viselte meg, hogy átszállították a Venyige utcai börtönbe, ahol korábban több mint hét hónapig raboskodott.

„Talán furcsán hangzik, de talán egy kicsit még örült is annak, hogy átviszik. Az is jó hír, hogy ez azt jelenti, hogy nem kell gyógyszeresen kezelni őt, ráadásul a börtönben már ismerhet pár őrt is – mondta a lapnak a család egyik ismerőse.

Sz. Péter még 2017-ben olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a színésznek több bordája is eltört, 2018 júliusában pedig a másodfokon eljáró bíróság bűnösnek mondta ki a férfit, akit 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel büntettek. Péter ekkor is a Venyige utcai intézetben raboskodott, ahogy most is.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint bár pszichésen megterhelő lehet a gyanúsított számára az áthelyezés, nem biztos, hogy rosszul járt a férfi.

„Az, hogy kiengedték az IMEI-ből, azt feltételezi, hogy a vizsgálatok során megállapították, hogy nem ön- és közveszélyes, azaz nem indokolt a fokozott megfigyelés. Az intézményben azt is vizsgálták, hogy a bűncselekmény elkövetésekor és utána milyen mentális állapotban volt, hogy mennyire beszámítható” – kezdte a szakember.

„Furcsán hangzik, de a rabnak most olyan, mintha „hazamenne”, hiszen ismeri a büntetés-végrehajtási intézetet, az ottani szabályokat, tisztában van a hierarchikus helyzettel, így könnyebben alkalmazkodik majd. Sz. Péter áthelyezése egyébként még egy dolgot sejtet, mégpedig azt, hogy a férfi büntethetősége előtt nem áll akadály”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban