Létrehozva: 2019.04.09.

Szétverték Klapka György legendás zálogházát, kiderült, mi lesz a sorsa

A Vámház körút 9. alatti zálogház teljesen átalakul, és egész más üzletként születik újjá.

Az arany után sütemények kerülnek a polcokra a legendás Vámház körút 9. szám alatti egykori zálogház épületében: egy cukrászda nyílik a Klapka Üzletház helyén – tudta meg a Blikk.

A körülbelül 400 négyzetméteres üzlethelyiségben jelenleg is gőzerővel folynak az átalakítások, és teljesen új, modern dizájnnal találkoznak majd a vendégek és turisták azon a helyen, amelyet legendássá tett a 2017 januárjában elhunyt Aranyember, Klapka György.

„A Kemenes Cukrászda és Bisztró első pesti üzlete nyílik meg a Vámház körúton, úgy tervezzük, hogy a nyár elején" – erősítette meg a lapnak az üzlet társtulajdonosa, dr. Leveles-Barta Tímea.  

Klapka György halála után nagy kérdés volt, mivé lesz a legendás üzletember hagyatéka. Eleinte az Aranyember legkisebb lánya, Klapka Sandy vette kézbe az üzletház irányítását, de nővére, Nicole hamar átvette tőle a gyeplőt. Ekkor hirdették eladásra a hatalmas üzlethelyiséget, ami jóval áron alul, információk szerint mindössze 320 millió forintért kelt el. Egy hölgy lett az új tulajdonos, aki néhány átalakítás után bérbe adta a helyet.

„Októberben kerestük meg a tulajdonost, decemberben pedig már komoly tárgyalások folytak. Már régóta nyitott szemmel jártunk, hogy megtaláljuk az új cukrászda és bisztró megfelelő helyét. Itt nagyon megtetszett a környék, az ingatlan mérete, a nagy belmagasság és a lehetőség egy belső, fedett udvar kialakítására. Minket is meglepett, hogy ekkora érdeklődés övezi az üzlethelyiséget. A választásunkat nem befolyásolta a korábban itt működő zálogház, nem szeretnénk erre építeni” – tette hozzá a bérlő.

Az Aranyember végrendelete sok fejtörést okozott a családnak. Volt olyan gyermeke, akit ki akart tagadni az örökségből, de olyan is akadt, akit DNS-tesztre kötelezett. Klapkáék végül békésen egyeztek meg a vagyon elosztásáról. A legidősebb testvér, ifj. Klapka György – akire az üzletember szíve szerint semmit sem hagyott volna – végül két autót és az üzletház fölötti ingatlant kapta meg, az özvegyre pedig a budai villa maradt, amelyet jelenleg is árul. Nicole, Sandy, Dennis és Christian az üzlethelyiségért kapott 320 millió forinton osztoztak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin