Létrehozva: 2021.03.16.

Nagy Feró elárulta, mire költi a Kossuth-díjért járó pénzt

Sosem gondolta volna, hogy egyszer még ekkora megtiszteltetés éri.

Mint arról a Ripost is beszámolt, március 15-én kiosztották a Kossuth-díjakat, amivel Nagy Ferót is megörvendeztették. A Beatrice frontembere a Borsnak beszélt érzéseiről, sőt azt is elárulta, a díjjal járó anyagi elismeréssel komoly tervei vannak, unokáira szeretné fordítani.

„Boldog va­gyok, hogy rám is gondoltak. Mégsem úgy tekintek rá, mintha csak én kaptam volna, hiszen köszönhetem a barátaimnak is, akikkel hosszú évtizedek óta együtt zenélhettem, velük lettem Nagy Feró. Évek óta minden alkalommal mondogatták nekem, hogy most már biztosan én kapom meg, de őszintén megmondom, soha nem készültem rá, soha nem mondtam, hogy nekem ez kijár. Inkább csak a pofámat jártatom” – kezdte a Beatrice frontembere aki köszönőlevelet készül írni azoknak, akik hozzásegítették a díjhoz.

Nagy Feró boldog, hogy gondoltak rá

Fotó: Bánkuti Sándor Bors

A zenész egyébként már egy ideje tudott arról, hogy milyen megtiszteltetés érte, és bizony csak nagyon nehezen tudta magában tartani.

„Már tavaly sem volt személyes átadás, talán idén is csak a járványhelyzet jelentős javulása után kerül majd rá sor. Körülbelül két héttel ezelőtt értesültem róla, szívem szerint világgá kürtöltem volna, de az örömömet a mai napig meg kellett tartanom. A méltó helyét is kitaláltam: az Orbán Viktortól kapott pálinka mellé teszem a vitrinbe. Büszke vagyok, de ettől nem fogok megváltozni. Az ember végzi a dolgát, írja a dalokat, van, ami korszakalkotó, akad olyan, ami nem” – árulta el a zenész, akinek legnagyobb vágya, hogy még idén megszülessen negyedik unokája, hiszen úgy gondolja, ez a díj nekik is szó.

Egyre gyarapodik a család, van helye a díjjal járó pénznek
Fotó: Nagy Feró Instagram

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin