tóth gabi
Szerető felesége mindentől óvta az ország egyik legismertebb nevettetőjét, Sas József mégis elkapta a koronavírust.
Egyre többen aggódnak a humorista állapotáért, hiszen hiába keresték telefonon, hogy gratuláljanak közelgő születésnapja alkalmából, jó egészséget kívánjanak, idén nem lehetett vele így sem beszélni. Sas közösségi oldalára 69-en küldtek születésnapi jókívánságokat, amire egyetlen reagálás sem érkezett a színművész vagy a családja részéről. A régi Mikroszkóp színpados kollégái sem tudnak semmit Sasról, ahogy eddig, most is szorítanak a gyógyulásáért – írja a Blikk.
A kabarékirály felesége, Zsuzsa asszony áprilisban a lapnak bevallotta: még a széltől is óvja a párját, teljesen bezárkóztak, illetve látogatási tilalom van otthon érvényben a koronavírus-veszély miatt.
Úgy tűnik azonban, hogy a vírustól végül mégsem sikerült megvédeni a nagy nevettetőt, hiszen a lap információi szerint Sas Józsefet koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba. Zsuzsa asszony nem kívánta kommentálni az elhangzottakat, annyit árult el, hogy imádott férje nagyon beteg.
Sas József, miután három éve orvosai tanácsára visszavonult a munkától, tavalyelőtt újévkor utazott a feleségével Thaiföldre. 10 nappal a hazaindulásuk előtt kapott kétoldali sztrókot. A művész hónapokat töltött kórházakban és rehabilitációs intézetekben, majd amikor az állapota engedte, hazatérhetett, hogy Zsuzsa asszony féltő és gondos ápolása mellett kezdje meg a felépülést.