FÜLES

Megtörte a csendet a bennfentes: ezért aggódhat a válófélben lévő Szabó Zsófi

Szakítása után Szabó Zsófi és kisfia maradt a luxusingatlanban, ahol korábban együtt élt a család – tudta meg a Bors. Ám így sem lehet maradéktalanul boldog.
  • Szerző: Ripost

Szabó Zsófi műsorvezető-színésznő múlt hét pénteken, élő adásban jelentette be, hogy négy évvel az esküvőjük után válik férjétől, gyermeke apjától, Kis Zsolttól.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Bors

Bár a válás előtt álló házaspár tagjai a Bors információi szerint már hónapok óta külön élnek, jó kapcsolatot ápolnak, s egyetértésben nevelik hároméves kisfiukat, Mendelt. A lap a házaspár egyik közeli ismerősétől megtudta: bár Zsófi és férje egyelőre még nem adták be a válási papírokat, így a vagyonmegosztásról sem döntöttek, mégis a kisgyermekes édesanya az, aki a törökbálinti luxusingatlanban maradt Mendellel, míg Zsolt a szülővárosa, Nyíregyháza és Budapest kö­zött ingázik.

A neve elhallgatását kérő barát arról is beszámolt, hogy Zsófiék nem kevés hitelt vettek fel, hogy beköltözhessenek a több mint százmillió forintot érő impozáns sorházba, amely Törökbálint legkedveltebb és legdrágább részén, Tükörhegyen fekszik. A kölcsönnel terhelt hatalmas családi házhoz értesüléseik szerint anno Zsófi ragaszkodott, ám az még kérdéses, hogy a törlesztés is egyedül rámarad, vagy segít neki gyermeke édesapja.

Fotó: Bors

A házaspár közeli ismerőse elmondta, Zsófiék sokáig küzdöttek a házasságuk megmentésén, aminek annak végül a műsorvezető tett pontot a végére. Erről múlt hét pénteken a televízió kame­rái előtt így beszélt a 32 éves édesanya.

„Nagyon nehéz időszak van mögöttem. Külön vagyunk már, de még látni fognak minket együtt az emberek, hisz együtt neveljük a kisfiunkat, aki az élő bizonyíték arra, hogy ez egy igaz szerelem volt. Nagyon intenzív hat évünk volt együtt, és ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után már nem működik, akkor abban elfárad, és ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni hozzám, és igazából én sem tudtam hozzá. Ez egy idő után kiütközött, és végül én hoztam meg a döntést” – mondta akkor Zsófi.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?