FÜLES

Megszólalt a rendőrség Árpa Attila drogbotrányával kapcsolatban

Nem véletlenül razziázott a rendőrség tavasszal a színész XII. kerületi lakásán!
  • Szerző: Ripost

A több forrásból is úgy értesült, hogy Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség. Ha a nyomozás során bebizonyosodik, hogy a színész valóban üzletelt droggal, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.

Fotó: Facebook

Még vasárnap délután kerestük meg a rendőrséget azzal kapcsolatban, hogy a színész címén tartott razzia során mivel gyanúsítják Á. A nevű férfit. Hétfő délelőtt a következő hivatalos közleményt küldték válaszként lapunknak:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által megjelölt ügyben a férfival szemben a BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytat eljárást, őrizetbe vételre, illetve letartóztatásra nem került sor”

- áll a levélben.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Árpa lakásán tavasszal razziáztak a rendőrök. Kábítószert kerestek, órákon át kutakodtak, még a színész kukájába is belenéztek. Árpa ezt követően azzal haknizta körbe a sajtót, hogy csak egy doboz fájdalomcsillapítót foglaltak le. Felmerül a kérdés, hogy miért, hiszen aligha gyógyszerért csöngettek be hozzá egy kisebb osztaggal…

Később azonban kiderült, hogy Árpa lakásán négy embert is letartóztattak, mára pedig biztossá vált, hogy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.