RETRO RÁDIÓ

Meghan elment pisilni az erdőbe, Harry pedig beleszeretett

The Duke And Duchess Of Sussex Visit Johannesburg - Day Two
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2020. 08. 11. 21:40

Nem akármilyen pillanat volt, amikor a herceg rájött, hogy megtalálta a nőt, akit mindig is keresett.

A szabadság nyomában című életrajzi könyv elég nagy vihart kavart a brit királyi család köreiben, hiszen olyan dolgokat állít a kötet, ami nem a legszebb fényben tünteti fel őket. De Meghan és Harry siránkozásán kívül tartalmaz olyan történeteket is a sussexi hercegi párról, amiket eddig nem ismert a világ.

Fotó: Getty Images

Például kiderül, hogy Harry akkor szeretett bele végérvényesen Meghanba, amikor az első randijuk után hat héttel kettesben elutaztak Botswanába. Egész pontosan akkor, amikor az egyik kirándulásuk során Meghan simán besétált az erdőbe, hogy könnyítsen magán. A herceg ekkor tudta, hogy megtalálta a lelki társát, hiszen Meghant nemcsak gyönyörűnek találta, hanem szórakoztatónak is, és az erdei pisi azt bizonyította, hogy földhöz ragadt lány.

De az is szimpatikus volt Harrynek, hogy Meghan csupán egy hátizsákot vitt magával az útra, és nem pakolt tele 3 bőröndöt, mint egy általa átlagosnak tartott nő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.