Létrehozva: 2021.06.29.

Botrány: mindenről kitálalt Szegedi Fecsó exe, ez történt valójában

Viharos vége lett Szegedi Fecsó és szerelme kapcsolatának. Bea nem tud megbocsátani, ám a férfi is reagált a vádakra.

Véget ért a szerelem. Nyolc hónap után szakított Szegedi Fecsó és párja. Bea az Instagram-oldalára kapott levelekből tudta meg: a férfi állítólag több alkalommal is megcsalta.

Fotó: Instagram

„Egyik napról a másikra tűnt el az életemből. Nem hívott, nem írt„ – kezdte a Borsnak Bea. „Már tudom, hogy ez idő alatt végig bulizott, élte az életét. A közösségi oldalamon több lány is megkeresett azzal, hogy látták őt, ahogy csajozott, nyomult a nőkre. Volt olyan, aki elnézést kért tőlem, mert tudta, hogy mi együtt vagyunk, és ő érezte rosszul magát, hogy Fecsó kikezdett vele. Akkor esett le, hogy mi történik, amikor egy kamu Instagram-fiókról kaptam bizonyítékként fotót is, ahogy egy idegen lánnyal van” – mondta könnyeivel küszködve a fia­tal lány.

Beát több olyan nő is megkereste, akit a férfi megkörnyékezett. Az egyik ezzel szerette volna felnyitni a szemét. Az üzenetet a Borsnak is megmutatta:

„Szia Bea! Én elég régóta követlek, látom a sztorijaidból, hogy te nem a Fecsó hátán felkapaszkodott pi..a vagy. A múlt héten egy buliban, ahogy táncoltam, egyre feltűnőbben próbált mögém kerülni ez az úriem­ber. Eléggé zavaró volt szá­momra, mert tudtam, hogy van barátnője. Szerencsére egy csapat lány elkezdett visonga­ni, hogy Fecsó, aztán átpártolt hozzájuk.”

Fotó: Bors

Bea hosszú távra tervezett Fecsóval, még annak ellenére is, végig úgy érezte, nem kölcsönös az érzelmük.

„Engem nem vitt el vacsorázni, nekem nem fizetett semmit, egy fűszálat nem kaptam tőle. Ha elmegyünk egy étterembe, ketten kérünk ki egy kaját. Egy csöves! Nagyon szerelmes vagyok, de nem akarom ezt tovább csinálni, mert nem érzem magam mellette nőnek. Folyamatosan megaláz, lenéz, csúnyán beszél velem, nekem ez így nem jó, és nem tudok neki megbocsátani, hogy megcsalt. Nem tartom magam olyan rossz nőnek, hogy egy 42 éves férfi így bánjon velem„ – fakadt ki Bea, akit bár megviseltek a történtek és sokat sír, mégis úgy érzi, képtelen lenne megbocsátani.

„Most már teljes mértékben megértem Vasvári Vivient. Világossá vált számomra, hogy ő mit élt át mellette. Most már hívogat folyamatosan, mert fél, hogy mit mondok az újságíróknak. Ha egyszer kinyitom a számat, neki annyi. Nem férfi!” – háborgott.

A Bors megkereste a történtekkel kapcsolatban Szegedi Fecsót is, ám a férfi tagadja az állításokat.

„Minden szó hazugság. Amikor Vivit megcsaltam, azt is vállaltam. Szánalmas, hogy ilyen gerinctelen emberek vannak, és van idejük kamuprofilról írogatni és kitalálni történeteket. Minket korábban az érzelmek kötöttek össze, egy héttel ezelőtt őszintén megmondtam a szemébe, hogy elmúltak az érzéseim, és zárjuk le a kapcsolatot. A fotó, ahol egy lánnyal vagyok, és elküldték neki, az már a szakításunk után készült„ – jelentette ki Fecsó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin