FÜLES

Hatalmas az öröm: Ambrus Attila és felesége második gyermeküket várják – Fotó

A lombikprogram után igazi csodaként élik meg, hogy természetes úton fogant meg gyermekük. Így várják az új jövevényt.
  • Szerző: Ripost

Éveken keresztül küzdöttek azért, hogy közös gyermekük születhessen, végül a lombikprogramot választották. Legnagyobb szerencséjükre, már az első beavatkozás után megfogant Anna.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ám nemrég újabb meglepetés érte Ambrus Attilát és feleségét, Rékát, akik isteni csodaként élték meg, hogy mindezek után mégis természetes úton fogant meg második gyermekük.

Fotó: Ripost

A boldog kismama már a 23. hétben jár, és novemberre várják kisfiuk érkezését. A Story magazinnak azt is elárulták, hogy Attilának lett elsőként gyanús Réka kerekedő pocakja.

„Elfogadtam, hogy a lányomnak nem lesz kis testvére. A sors vagy az égiek azonban máshogy döntöttek, állapotos lettem, amit a férjem előbb megsejtett, mint hogy a testem jelzett volna. Mivel viszonylag sokáig szoptattam Annát, felborult a hormonháztartásom, a menstruációm összevissza volt, így nem is tűnt fel, hogy kihagy. A hasam viszont elkezdett kerekedni, ami gyanús lett a férjemnek, és azt javasolta, vegyünk egy terhességi tesztet. Először kinevettem, hiszen lehetetlen, hogy ’csak úgy’ összejöjjön a baba! Végül csak elvégeztük a tesztet, ami pozitív lett ” – árulta el Réka.

A házasok ezúttal is apás szülésre készülnek. Azon túl, hogy Rékának szüksége van a férje támogatására, Attila sem szeretne lemaradni erről az életre szóló élményről.

„Van egy tisztességes szakmám, egy gyönyörű családom, és hamarosan érkezik a fiam, Ambrus Magor Attila. A nevet egyébként a feleségem választotta. Én érthető okokból ódzkodtam tőle, hogy még az Attilát is továbbvigye a fiunk, de Réka ragaszkodott hozzá” - tette hozzá Ambrus Attila.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?