RETRO RÁDIÓ

Furcsa helyzetben kapták lencsevégre Berki Krisztiánt – fotó

Berki Krisztián
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 30. 20:02

Berki Krisztián jogosítvány nélkül is feltalálja magát.

Berki Krisztián vezetői engedélyét a 2018. március 17-én történt baleset következtében, közúti veszélyeztetés miatt vonták be. A bíróság július 13-i ítélete szerint minimum két évig nem kaphatja vissza. Az izomceleb tehát hosszú időre marad jogosítvány nélkül, de úgy tűnik, picit sem bánkódik, mert biciklire váltott. A Bors fotósa kapta lencsevégre az első kerület Alkotás utcán, ahol egy üzletből kilépve kerékpárra pattant, és gyors tekeréssel eltűnt a forgalomban.

Fotó: Móricz István

A fotók alapján egy hozzá nem értőnek is egyértelműen kiderül, nem egy olcsó, pár ezer forintos „járgányról” van szó. A Bors kiderítette, Berki bringája egy fiatal, használt autó árával vetekszik.

Ez egy olasz piacvezető cég gyártmánya, a Bianchi E-Omniat, ebből is a T TYPE típusú kerékpárról van szó, egy új fejlesztés, ami még csak pár hónapja érhető el Magyarországon. Különleges darab, ami a városi közlekedés csúcsát jelenti jelenleg is – mondta a lapnak egy biciklibolt tulajdonosa.

A fotók kapcsán megkeresték Berkit, aki meglepődve fogadta hívást. Hogy mit válaszolt érdeklődésükre, a Bors szombati számából kiderül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.