tóth gabi
Millióik végleges elvesztésén túl még a börtöntől is retteghetnek azok, akik valaha üzleteltek Fekete Dáviddal.
Egyre hajmeresztőbb történetek kerülnek felszínre, mióta Fekete Dávid előzetes letartóztatásba került csalás és sikkasztás gyanújával.
„Már korábban elkezdődött a takarítás! A mai napig rács mögött van az a férfi, aki, mint most kiderült, komoly fenyegetést jelentett Feketére. Drog miatt csukták le, most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy korábbi üzlettársán bosszút álljon” – állította a Blikknek egy, az ügyet jól ismerő személy.
Elmondása szerint az énekes egyértelműen túlélésre játszik. Próbál a felszínen maradni, és ezzel egyre több embert ránthat magával.
„Kiderült, hogy az egyik áldozatát és annak párját is feljelentette, akikről azt állította, bezárták őt a saját irodájába. Ezek az emberek most járkálnak a rendőrségre és több év börtön fenyegeti őket” – magyarázta, majd egy negyedik embert is említett, akinek Fekete nemcsak tartozik, de komoly bűncselekménybe is belekeverte.
„48 milliót adott Dávidnak az a férfi, akinek a nevére később egy másik áldozat autója lett átíratva, belerángatva ezzel a sikkasztási ügybe. Ezt a személyt meghallgatta a rendőrség, de nem mondott semmit. Fél, hogy kiderül a bűnrészessége” – summázta az informátor.
Ezzel még mindig nem ért véget a sor, jelenleg is házi őrizetben van az az autókereskedő, aki szintén hatalmasat bukott Fekete Dávid miatt.
„Sokat üzleteltek, rengeteg autót vett át a kereskedéséből. Érdekes, hogy ezek után egy füles nyomán a TEK egy bevásárlóközpont parkolójában csapott le a férfira, és persze, drogot is találtak a kocsijában. Ment a hűvösre, több 10 millió forintjába került, hogy házi őrizetbe kerüljön. Ezalatt befuccsolt a vállalkozása, a felesége pedig elhagyta a közös gyerekükkel együtt” –árulta el a bennfentes.