RETRO RÁDIÓ

Dagad a botrány: András hercegnek a palotát is el kell hagynia

Dagad a botrány: András hercegnek a palotát is el kell hagynia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 23. 16:15

A botránya után András hercegnek a palotát is el kell hagynia.

András hercegnek el kell hagynia a Buckingham-palotát – ezt pedig maga a királynő közölte vele. A yorki herceg szerdán jelentette be, visszavonul a hivatalos teendőktől, II. Erzsébet királynő pedig felszólította, hogy pakolja ki a palotában lévő irodáját – írta a Daily Star.

Fotó: AFP

A döntést azután hozták meg, hogy a herceg megtörte a csendet és interjút adott a BBC-nek a szexuális visszaélések, pedofília és szexrabszolgák tartása miatt elítélt Jeffrey Epsteinnel való kapcsolatáról. A herceg és a milliomos jó barátságot ápolt. Epstein egyik vádlója pedig arról is nyilatkozott, hogy többször is le kellett feküdnie András herceggel. A nő akkor még csak 17 éves volt.

Az interjú nem azt az eredményt hozta, amit elvártak, az alattvalók szerint András nem volt őszinte, nem is bánta meg, amiket művelt. A szexuális kapcsolatot egyébként tagadta, sőt, azt mondta, életében nem találkozott azzal a nővel, aki vádolja. Ez viszont igen rossz húzás volt, ugyanis több fotó is előkerült, ahol vigyorogva öleli a fiatal nőt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.