Létrehozva: 2021.08.21.

Súlyos sérüléseket szenvedett, lezuhant a színpadról Bodrogi Gyula

A Bors információi szerint a művész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant.

Elképesztő az a lendület, amivel a 86 éves Bodrogi Gyula éli a mindennapjait. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész a mai napig autót vezet, televíziós sorozatban szerepel, ezért heti rendszerességgel forgat, színházban, több szerepben is játszik, vadászik, főz, ügyeket intéz. A művész környezetében élők azt mondják, hogy hiába az előrehaladott kora, senkinek eszébe sem jut pihenésre ösztökélni, mert a semmittevés olyan lenne számára, mint a méreg, elpusztítaná a lelkét és a testét is.

Az örökmozgó híresség a nyarat is munkával tölti, most épp a Nemzeti Színházban próbál egy rendhagyó darabot, a Vadászat című, Földes László HOBO művet, Deák Bill Gyulával, a két ikont pedig Vidnyánszky Attila rendezi.

Bodrogi Gyula
Fotó: Markovics Gábor

A csütörtöki próba azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték, Bodrogi

balesetet szenvedett.

A Bors információi szerint a művész éppen egy dobogón állt a színpadon, amikor egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. Mivel Bodrogi Gyula az ötvenes években kiváló táncos volt, a reflexei azonnal bekapcsoltak, így valamennyire tudta tompítani a földet érést, de még így is komoly sérüléseket szenvedett. Úgy tudni, hogy zúzódást szenvedett a vállán, a bordáin és a csukóján is.

A helyszíni beszámolók szerint az esést követően meghűlt a vér a teremben tartózkodókban, a kollégák azonnal a segítségére szaladtak, de Bodrogi Gyula az unszolások ellenére sem akarta, hogy mentőt hívjanak hozzá. Inkább hazament.

A Bors úgy tudja, hogy a színész az otthonában pihen, de olyan komoly fájdalmai vannak, hogy képtelen az ágyában aludni, ki kellett költöznie a kanapéra, és csak a bal oldalán tud feküdni. Az álmatlanság és a fájdalom egyébként nem vette el a jókedvét, csütörtök éjszaka például egy verset is írt: Hogy lehet kiesni a szerepből? címmel.

Bodrogi Gyula
Fotó: Markovics Gábor

„Félreléptem és egy pillanatra kiestem a szerepből.Hála istennek nem lett nagy baj, olyan izomláz-szerű fájdalmakat érzek, de szerintem rendben leszek. Nem akarok orvoshoz menni” – mondta határozottan Bodrogi a Borsnak, majd hozzátette:

„Igyekszem ezentúl jobban vigyázni magamra, bár nem ígérhetek semmit. A színésznek az a dolga, hogy magára fordítsa a figyelmet. És egyébként is, inkább egy méterrel a föld fölött legyek, mint egy percig is a földön.”

Amikor arra kértük a színészt, hogy mondja el nekünk az álmatlan

éjszaka született versét, elneveti magát.

„Még csak az eleje van meg és a vége. Úgy kezdődik, hogy: ”Azt mondják a színészet nem veszélyes.” És úgy lesz vége, hogy: ”Csak egy percre kell kiesni a szerepből és már ott vagy a földön.”

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Milliárdos üzletember: Nem kell szeretni Magyar Pétert, de támogatni kell

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra