Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.26.

Fodor Zsóka: Ha úgy adódik, akkor a negyedik oltást is kérni fogom

A színésznő is az oltás mellett kampányol! Fodor Zsóka már a harmadik, emlékeztető dózisát is megkapta, és az ingyenes influenza oltással is élt.

Hónapok óta élvezhetjük a színházak előadásait, ám a művészek aggódnak a járvány negyedik hulláma miatt. Fodor Zsóka nagyon reméli, hogy már nem lesz szükség újabb korlátozásokra, ám ehhez arra lenne szükség, hogy minél többen éljenek az oltással.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Csak az oltás

A színésznő már mindhárom dózisát megkapta a védőoltásnak, sőt már az influenza elleni vakcinát is beadatta.

„Én teljes mértékben oltáspárti vagyok. Mind a három oltást felvettem, és ha úgy adódik, akkor a negyediket is kérni fogom. Emellett még beoltattam magam az influenza elleni védőoltással is. Én nagyon hiszek benne! Viszont amiatt el vagyok keseredve, hogy még mindig vannak, akik megtagadják az oltást hamis érvek és indokok alapján. Láttunk sajnos erre példákat, akár híres emberek között is” – kezdte a Metropolnak Fodor Zsóka, aki reméli, hogy az oltatlanok is belátják, hogy másképp nem állítható meg a vírus, csak a vakcinával.

Aggódik a korlátozások miatt

Az ország Magdi anyusa bár szerencsére még nem tapasztalta azt, hogy a negyedik hullám miatt kevesebben járnának színházba, mégis aggódik amiatt, hogy bezárhatnak a teátrumok.

„Nagyon aggódom a művészvilág jövőjéért, ha esetleg jönne egy erősebb hullám... Szerencsére nekem még nem mondtak vissza előadást: vasárnap délután a Belvárosi Színházban lépek fel, a jegyek 80%-a elkelt. Én azt sem bánom, ha a közönség maszkban ül ott, csak üljenek ott! Nagyon reménykedem, hogyha maszkban is, de nem maradnak el előadások, és nem kerül padlóra megint a művészvilág” – tette hozzá a népszerű színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot