Létrehozva: 2020.04.10.

Rettegésben él Rómában Cicciolina

Az egykori pornódíva lassan beleőrül a bezártságba és már a koronavírus tüneteit is érzi magán. Rómában teljes a pánik...

Staller Ilona hetek óta bezártságban él, hiszen Európában éppen Olaszországban a legkritikusabb a koronavírus-helyzet. Az egykori pornódíva szigorú karanténban van és egyre csak fokozódik benne a bizonytalanság és a félelem érzése. Nem tudja, ha kilép az utcára, hogy beszerezze a legszükségesebb dolgokat, találkozik-e valakivel, aki már fertőzött. Közben barátaiért is aggódik, akik nemrég közölték vele, hogy elkapták a vírust, azóta pedig nem éri el őket.

Fotó: Cicciolina

„Mit tagadjam? Szabályosan rettegek, hiszen itt szó szerint pokoli a helyzet. Csak úgy léphetek ki az utcára, ha nálam van a kormány által lepecsételt engedély, ami csak arra jó, hogy a legközelebbi boltig elmenjek, de bevallom, ha tehetem már vásárolni sem megyek el, mert rettegek…”

- kezdte lapunknak Cicciolina, akit már pszichésen is megvisel a bezártság.

„Minden reggel arra kelek, hogy érzem magamon a tüneteket. Fáj a torkom és úgy érzem, hogy felszökik a lázam. Aztán pár perc után rájövök, hogy nincs semmi baj, de lassan beleőrülök ebbe az egészbe. A fiammal is csak azért tudok találkozni, mert a szomszéd házban lakik, de alapvetően csak a macskáimmal töltöm a napjaimat. Van egy házaspár, akik nagyon jó barátaim, de már velük sem tudok beszélni telefonon. Egy hete közölték velem, hogy elkapták a koronavírust, azóta pedig nem érem el őket. Attól tartok, hogy már kórházban vannak, sőt a legrosszabb is eszembe jutott”

- mesélte kétségbeesve Cicciolina, aki persze aggódik Magyarországon élő nővéréért is, akit szeretne támogatni a nehéz időkben, de a kieső fellépései miatt erre most nincs lehetősége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai