RETRO RÁDIÓ

Drámai fordulat Aurelio ügyében: Ellene vallott a korábbi jóbarát

Aurelio könnyekben tört ki
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 06. 10. 06:40

Ha a most kirendelt szakértőknek nem sikerül hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Aurelio valóban többszörös személyiségzavarban szenved, szinte biztos, hogy börtönbe kell vonulnia.

Aurelio ügyvédje mindent bevet annak érdekében, hogy védence elkerülhesse a börtönbüntetést, amit emberrablási ügyében első fokon kiszabtak rá. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a védő indítványozta a híresség elmeszakértői vizsgálatát, mivel könnyen lehet, hogy többszörös személyiségzavarban szenved.

Aurelio könnyekben tört ki
Fotó: Ripost

De nem ez volt az egyetlen fordulat a szerdai tárgyaláson, ahol a bíróság másodfokon készült ítéletet hirdetni. Felolvasták ugyanis a fiatal híresség feltételezett bűntársának írásbeli vallomását, melyben minden vádpontban elismerte bűnösségét, vagyis Aurelio ellen vallott. „Már bánom, hogy nem ismertem be korábban a vádirattal egyezően a bűnösségemet. Én csak a barátomnak akartam segíteni, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Minden úgy történt, ahogy a vád állítja”- írta meg a Blikk az elhangzottakat.

A tét óriási, hiszen Aurelio elsőfokon négy év börtönt kapott, amihez hozzácsapták a korábbi majd másfél év felfüggesztettjét is. Egyébként a feltételezett bűntárs vallomásával már ketten vannak, akik beismerték az emberrablás elkövetését, hiszen két éve a másik „jóbarát” tett beismerő vallomást az ügyben. Folytatás szeptemberben várható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.