
Tompos Kátya, Benedek Miklós, Hadas Kriszta... Ők hunytak el 2024-ben
A tavalyi évben számos hírességtől kellett végső búcsút vennünk. Volt, aki hosszú betegség után távozott, mint Tompos Kátya, és hirtelen tragédiák is lesújtottak, mint Hadas Kriszta esetében.
Elképesztően hosszú azon hírességek sora, akik 2024 folyamán hagyták itt ezt az árnyékvilágot. Amikor kiderült Tompos Kátya betegsége, egy ország fogott össze, de például Tordy Géza, vagy Hadas Kriszta esetében derült égből villámcsapásként ért mindenkit a halálhír. Bár nagyjaink meghaltak, emléküket szívünkben örökké megőrizzük. A hot! magazin készített összeállítást a tavalyi év szomorú eseményeiről.

Szurdi Miklós: Ő volt a középpont
Élete 74. évének utolsó hónapjait kórházban töltötte Szurdi Miklós rendező. A betegsége alatt azt mondta, hogy az első felesége, Gór Nagy Mária színésznő főztje majd meggyógyítja. Mindhárom korábbi házastársával jó volt a kapcsolata. Xantus Barbara lapunknak elárulta róla:
Nem fért köré semmilyen gyűlölködés.

Benedek Miklóst megtörte a gyász
Az év 9. napján hunyt el Benedek Miklós, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett művész. Már nem érhette meg a róla szóló könyv megjelenését, amely így életének egyfajta lezárásává vált. A színész sosem tudta feldolgozni a fia, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó halálát; csaknem négy évvel élte túl a gyermekét.

Forgács Gábort még az ég is búcsúztatta
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 76 évesen hunyt el Forgács Gábor színész. A művész méltósággal viselte a végstádiumú rákot, és mindenki vidáman emlékszik rá, hiszen világéletében nagy nevettető volt. A temetése napján, november 22-én hajnalban aztán megnyíltak az égi dunnák: a pályatársak, a szerettek és a barátok frissen hullott hótakaróban kísérték utolsó útjára.

Tompos Kátya megmozgatta az egész országot
Hosszú betegsége végső stádiumában döntött úgy Tompos Kátya, hogy megosztja a szenvedését a nyilvánossággal. A színházi szakma, sőt túlzás nélkül az egész ország összefogott, hogy összegyűljön a pénz a színésznő további kezelésére. Ám a segítség későn érkezett, a Jászai Mari- és Junior Prima díjas színésznő május 31-én örökre lehunyta szemeit.

Alain Delon: elment egy francia csibész
88 éves korában hunyta le örökre hidegkék szemeit Alain Delon. Szerinte ő a nőknek köszönhette a karrierjét, amit számtalan viharos kapcsolattal „hálált meg” a másik nemnek. A játéka mellett hírhedt volt a kétes ügyeiről is: a divattól a lóversenyig mindenben érdekeltséget szerzett, és két testőre is tisztázatlan gyilkosság áldozatául esett.

Boros Lajos újra tanult járni
Júniusban tűnt fel a követőinek, hogy a 77 éves Boros Lajos nem aktív a közösségi oldalain, majd augusztus 8-án jött a hír, hogy a legendás rádiós hosszú betegség után elhunyt. A gitáros-énekes 2018-ban komoly szívműtéten esett át, ami után hetekig kómában feküdt. Gyógytornász segítségével tanult újra önállóan járni, sőt idővel a munkához is visszatért.

Tordy Géza "mindössze elfáradt"
Váratlanul érte a barátait és a szeretteit Tordy Géza március végi halála. A nemzet színésze, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészóriás nem volt beteg.
Elhasználódott már
– mondta róla gyerekkori barátja, Körtvélyessy Zsolt színművész.

„Eltávozott az Égi zenekarba” – írták rajongói Szörényi Szabolcsról
Így fogalmazott az Illés Kluboschok Baráti Köre Facebook-oldala, amikor bejelentették, hogy 81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés és a Fonográf Kossuth-díjas basszusgitárosa. A művészről megemlékeznek a január 11-i, Tisztelgés – Illés 60 elnevezésű rendezvényen a legendás zenekar megalakulásának hatvanadik évfordulóján.

Derült égből villámcsapás: Hadas Kriszta halálhíre sokkolta az országot
Hihetetlennek tűnő hír száguldott végig az országon október 31-én délután. 53 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Hadas Kriszta újságíró, szerkesztő, riporter. A nap folyamán rosszul lett, egy patikában kért segítséget, de sajnos a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Rájuk is emlékezünk
- James Earl Jones (*1931)
- Grétsy László (*1932)
- Quincy Jones (*1933)
- Maggie Smith (*1934)
- Király Levente (*1937)
- Gát György (*1947)
- Mihályi Győző (*1954)
- Shannen Doherty (*1971)
- Liam Payne (*1993)






