1°C
5°C

Éva, Ádám névnapja

RETRO RÁDIÓ

A világhírű énekesnő vallomása: "Megjelent nekem Jézus"

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 11. 25. 12:30

Cher nem mindennapi találkozáson esett át az otthonában.

A világhírű popdíva, Cher megdöbbentő kijelentéseket tett nemrég egy interjúban. Az énekesnő elárulta, hogy éppen az otthonában aludt, amikor a semmiből megjelent neki Jézus Krisztus. Cher azt mondta, látta a Megváltó arcát a függönyében, de nem mert megszólalni a döbbenettől, illetve elsőnek el sem hitte, hogy mi történt vele. Később még hihetetlenebb dolgokról számolt be az előadó, ugyanis azt állította, hogy gyerekkorában ő maga is Isten hírnöke, egy angyal volt.

cher
Cher saját bevallása szerint gyerekkorában angyal volt /Fotó: Getty Images

A 78 éves énekesnő így emlékezett vissza a Jézussal való találkozására a DailyStarnak:

Éppen az ágyamban aludtam, amikor felnéztem és megláttam a hálószobám függönyének ráncai között Jézust. Krisztus rám nézett, aztán elment. Mondanom, vagy tennem kellett volna valamit, de nem tettem, így elszalasztottam a lehetőséget, hogy Szent Cherré váljak 

- kezdte beszámolóját Cher, aki ezután arról beszélt, hogy ő már gyerekkorában érezte, hogy ő egy angyal, akinek küldetése van.

Gyermekoromban szomorúan néztem a gyermekbénulásról szóló híreket, és hogy gyerekek fertőződtek meg a vírussal. Ekkor azt gondoltam, hogy én vagyok az Isten által küldött angyal, akinek az a küldetése, hogy meggyógyítsa a gyermekbénulást. Később láttam, hogy egy Jonas Salk nevű tudós feltalálta a vakcinát és ki voltam akadva

- tette hozzá az énekesnő, aki nem csak emiatt volt furcsa kisgyerek, hanem azért is, mert mások helyett ő a képzeletbeli barátaival játszott a legszívesebben. 

Kitaláltam Samet és Pamet, két borostás arcú favágót és velük játszottam. 100%-ig valóságosak voltak a fejemben. Még gyerek voltam, nem tudom, honnan jött ez az őrület

 - zárta sorait Cher.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.