
Kiderült: így áll a Megasztár zsűrije a tehetségkutatóhoz
Az öt fős csapat tagjai rutinos előadónak, énekesnek számítanak, így pontosan tudják, kit keresnek majd.
Mint azt korábban megírtuk, nemrég fény derült arra, kik lesznek az újonnan újrainduló Megasztárnak a zsűritagjai. Most azonban az is kiderült, hogy a 12 év után ismét képernyőre kerülő tehetségkutató zsűrije, Rúzsa Magdi, Marics Peti, Molnár Ferenc Caramel, Papp Szabi és Marsalkó Dávid (a Halott Pénz frontembere) milyen érzésekkel is vág majd neki a nagy feladatnak.

Rúzsa Magdi és Molnár Ferenc Caramel első kézből tudja, milyen színpadra állni a Megasztárban. Az aranytorkú énekesnő úgy véli, olyan hosszú idő után tér vissza a Megasztár, hogy talán ismét egy ország fog majd újra együtt izgulni, így összehozva az embereket. Caramel pedig kiemelte, hogy a műsor teljesen megváltoztatta az életét. Így ő, Magdival együtt pontosan tudni fogja, milyen építő kritikákkal lehet majd támogatni igazán a versenyzőket.
A Megasztár nélkül nem sikerült volna.
- utalt sikeres karrierjére.
Papp Szabi kiemelte, hiába volt már korábban zsűri a Sztárban sztár-ban, tudja, a Megasztár teljesen más:
Olyan emberek jönnek ide, akik az életüket tették fel arra, hogy énekesek lesznek. Itt tudjuk kamatoztatni a rutint.
- tette hozzá, kiemelve, hogy nagyjából 20 év tapasztalatával főként insturálni szeretné majd a jelentkezőket.
Marsalkó Dávid pedig azért vállalta el élete első zsűrizését, hogy valamit visszaadjon a zenei világnak abból, amit ő kapott:
Rengeteget kaptam a közönségtől, a zenéléstől, az elmúlt évektől. Nagyon szeretnék segíteni a fiataloknak, az új generációnak.







