Létrehozva: 2023.12.14.

Alekosz Kabát Petiről: "Nem is nagyon tudom, hogy kivel versenyzem"

Mindvégig a meglelő alkalomra várt, ami szerinte elérkezett. Alekosz rádiós karrierbe kezdhet, amire a nézők kíváncsiak lennének.

Hideg zuhanyként söpört végig az országon a hír, hogy Vadon Jani abbahagyja a rádiózást. Hosszú éveken keresztül minden reggel fültanúi lehettünk Sebestyén Balázs műsorának, amivel nagyszerű pillanatokat okoztak minden hallgatónak, de így, hogy egy mikrofon üresen maradt, a rajongók egyből elkezdtek találgatni, hogy ki lenne a megfelelő harmadik személy, aki átveheti Jani helyét. Alekosz és Kabát Peti mellett volt a legtöbb voks, ami nem meglepő, hiszen többször is voltak a műsor vendégei.

Alekosz
Alekosz úgy érzi, eljött az ő ideje a rádiózásban (Fotó: Nagy Alekosz)

Új terület, amit meg lehet hódítani

Alekosz számára nem újdonság a rádiós szereplés, de az, hogy állandó tagja legyen egy rádiós műsornak, az már egy komolyabb elképzelés, ami beindítja az ő fantáziáját is.

A rádió, a televízió és az internet az ugyanannyira fontosak nekem, más nem is. Mivel az internet már meg van, a televízió is, azaz ki lettek maxolva, csúcsra lettek járatva, így kizárásos alapon marad a rádió, és nem csak ezért, hanem én szerintem kimondottan való nekem a rádió. Egyrészt a hangom minősége miatt és a tartalom miatt, amiket én, és ahogyan beszélni szoktam ” – kezdte a Ripostnak Alekosz, aki már többször megkapta a kérdést, hogy miért nem rádiózik?

Alekosz
Erre az alakomra várt Alekosz (Fotó: Nagy Alekosz)

Alekosz a megfelelő alkalomra vár

A magát görög Istennek valló celeb nem is tudna jobb alkalmat találni arra, hogy ebbe az új korszakba lépjen, ahol csak bekapcsolnánk a rádiót és minden nap hallhatnánk őt. Nem akar tovább várni, úgy érzi itt az idő.

Mindig azt mondtam, hogy várok a megfelelő alkalomra, hát itt van a megfelelő alkalom

– jegyezte meg a nem mindennapi média jelenség, akinek bizony a nézők szerint akad konkurenciája is.

Nem ismeri ellenfelét

Már megkezdődtek a találgatások, hogy ki váltja le Vadon Janit a hallgatott reggeli műsorban, de Alekosz bevallotta, még beszélni se hallotta a nézők szerinti konkurenciáját.

Az egészséges versenyeket szeretem. Szeretem, ha vannak ellenfelek, akikkel versengeni lehet, de a Kabát Petinek még egyszer sem hallottam a hangját, sem a gondolatát semmiről. Én nem hallottam, hogy kifejtett volna bármiről egy saját véleményt, sem politikáról, sem sztárokról, sem a közéletről. Ezért igazából nem is nagyon tudom, hogy kivel versenyezem” – szögezte le Alekosz, aki annyira erős személyiségnek tartja magát Balázzsal együtt, hogy maximum hetente egyszer tudná elképzelni a közös munkát, de egy saját rovatot szívesen elkezdene, akár már a holnapi naptól.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek