tóth gabi
A fiatal szerencselány 5 évnyi házasság után válik férjétől.
Sydney van den Bosch-ról mindenkinek egy gyönyörű, mindig mosolygós lány jut eszébe, azonban nemrég kiderült, hogy a televízióban nap mint nap vidám arcát mutató nőnek a magánélete nem éppen vidám időszakát éli. Hétfőn délután derült ki, hogy a Sydney és focista férje Egerszegi Tamás a válás mellett döntöttek, 5 évvel a házasságuk után. Most először szólalt meg a szerencselány a benne kavargó gondolatokról.
Most már mondhatom, hogy jól vagyok. Azt gondolom, hogy ha valaki meghoz egy döntést, akkor abból nincs visszaút
– árulta el a hot! magazinnak a Szerencselány.
Sydney elmondta, hogy nem mostanában kezdődtek a problémák, és már hosszú ideje érezte, hogy valami nem stimmel köztük a partnerével. Sokat tépelődött magában, mire eljutott oda, hogy megfogalmazza magában a kőkeménynek tűnő mondatot.
Azt, hogy „Igen, valóban elválok”. Csak azt éreztem, hogy valami nem jó, és azon járt az eszem, hogyan lehetne megjavítani. De aztán rájöttem, hogy ezen már nem lehet javítani. Minden probléma esetén a megoldáson dolgozom, és ezen hiába dolgoztam
– ecsetelte a korábbi szépségkirálynő.
Kár lenne azonban tagadni, hogy más oka is volt annak, hogy Sydney és focista férje búcsút mondtak egymásnak, azonban sok minden össze is köti őket mind a mai napig, amiről a Szerencselány őszinte interjút adott – a szerdán megjelenő hot! magazinban lesznek olvashatók a váláshoz vezető út részletei.