Létrehozva: 2023.02.03.

Dagad a botrány: A gyámügy is kivonult Fekete Dávid exnejéhez, miután a kisfiuk kizuhant az ablakon

Áll a bál az egykori Megasztáros körül: a több mint 300 millió forintos csalással vádolt Fekete Dávid egyik kisfia súlyos balesetet szenvedett míg a férfi előzetes letartóztatásban volt, az ügy most korbácsolta fel a kedélyeket.

Korábban az egykori énekes egy interjúban beszélt arról, hogy napokig intenzív osztályon kezelték kisfiát, miután kizuhant egy tetőtéri ablakból.

Fekete Dávid
Fekete Dávid Fotó: Facebook

Elkezdődött a válóperes tárgyalásom, ahol a feleségem elmondta, hogy az egyik kisfiam kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig intenzíven vol

mondta a 320 milliós csalással vádolt férfi, akit már az is teljesen váratlanul ért, hogy az előzetes letartóztatása alatt a felesége elindította a válópert.

A problémák ellenére is arra törekednek az egykori házasok, hogy civilizált kapcsolatban álljanak egymással a gyerekeik érdekében. A feleség, Horváth Regina ügyvédje, dr. Pikali Petra szerint ennek a törekvésnek az is része volt, hogy megegyeztek abban, hogy nem beszélnek nyilvánosan a kisfiú balesetéről – írta meg a Blikk. Az énekes Fókusznak adott nyilatkozata azonban teljesen felborította ezt a megállapodást.

Ügyfelemmel döbbenten állunk a szerdán az RTL Fókusz riportjában elhangzottak előtt, mert Horváth Regina és Fekete Dávid korábban megállapodtak abban, hogy ezek az információk nem kerülnek nyilvánosság elé, mert ez mindkettőjükben mérhetetlen fájdalmat okozott. Ügyfelemben ez a riport különösen mély sebeket tépett fel, hiszen minden szülőnek a legnagyobb félelme az életében, ha a gyermekének baja esik

idézi a lap Horváth Regina jogi képviselőjét, aki azt is elmondta, egy ilyen szerencsétlen baleset után a hatóságok vizsgálatot indítanak.

Ez egyébként lezárult, a gyámügy környezettanulmányt készített, és mindent rendben talált. Ezzel egy időben Fekete Dávidot a hatóság nyilatkoztatta, aki akkor tudomásunk szerint elmondta, hogy Reginát jó anyának tartja. Véletlen baleset – sajnos – bármikor bárkivel előfordulhat

jelentette ki dr. Pikali Petra, aki azonban ennél több részletet már nem akart elárulni arról, mi is történt pontosan azon a napon.

 Az ügyvédnő hozzáfűzte, hogy azért sem érti Fekete Dávid nyilatkozatát, mert Regina mindent elkövetett azért, hogy közös ikerfiaik mély kapcsolatot alakíthassanak ki az édesapjukkal.

Ügyfelemnek kizárólagos szülői felügyeleti joga van az ikrek felett, és maximálisan betartja a gyermekekkel kapcsolatban a bírósági ítéletben foglalt kapcsolattartási szabályokat, mi több, ettől a legtöbb alkalommal el is tekintett a gyermekek érdekében, hogy az édesapjuk bármikor láthassa őket. Mindemellett Horváth Regina eddig az ellen sem emelt kifogást, hogy a közösségi médiában, különösen nagy nyilvánosság előtt Fekete Dávid a gyermekek fotóit rendszeresen használja, holott ügyfelem erre engedélyt nem adott

– magyarázta dr. Pikali, aki szerint a továbbiakban Horváth Regina semmilyen sárdobálásba nem szeretne belemenni a családi béke érdekében.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai