RETRO RÁDIÓ

Ilyen nincs: szó szerint megalázta a Ninja pályát Chris – Videó

Ilyen nincs: szó szerint megalázta a Ninja pályát Chris – Videó
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 11. 13. 19:30

A Ninja Warrior fiatal versenyzője olyan szemtelenül rohant végig a heti döntő pályáján, mintha csak a sarki boltba sietne. Hihetetlen idővel jutott fel a toronyba!

Egyszerűen szavak sincsenek arra, ahogyan Harmat Chris végigrobogott a Ninja Warrior heti döntőjének pályáján. Mindezt olyan pimaszul tette, hogy olyat még nem láttunk a korábbi szériákban sem. Flegmaságát jelezvén, egy farmernadrágban vágott neki az irgalmatlanul nehéz akadályoknak.

Harmat Chris teljesítményére nincsenek szavak (Fotó: TV2)

Miután elindult, a műsor történetének legszürreálisabb 4:42 másodperce következett. Sorra vette a feladatokat és nem tudott hibázni, sőt, mintaszerű gyakorlatokat láthattunk tőle. Egy ponton pedig olyan pimaszságot követett el, amitől Tillának és Szujó Zoltánnak is leesett az álla. Chris gyakorlatilag kicselezte a kötéltánc nevű rettegett akadályt, hiszen egyszerűen átugrott felette. Ezzel pedig koránt sem volt vége a mutatványnak, hiszen a hengerre egy hátra szaltóval érkezett.

Hát persze, hogy magasan a legjobb idővel zárta a versenynapot!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.