tóth gabi
Újra fellángolt az ellentét az énekesnő és egykori mentora, Tóth Szabi, a Sugarloaf zenekar frontembere között. Kiderült, hogy Heni feláldozta a szabadságát azért, hogy tartósan Magyarországon koncertezhessen.
A Sugarloaf a mai napig hazánk egyik legsikeresebb zenekara, ami indén ünnepelte a 25 születésnapját.
A csapatnak kilenc éven keresztül Dér Heni volt az énekesnője, a híresség tulajdonképpen a fiúknak és például a Hajnalig még van idő című slágernek köszönheti az országos ismertségét.
A közös munkának kilenc év után egyik napról a másikra lett vége. Dér Heni döntött úgy 2013-ban, hogy szóló karrierbe kezd, a Sugarloaf tagjait viszont váratlanul érte a kilépés, ami nehéz helyzetbe sodorta egy pár hónapra az énekesnő nélkül maradt csapatot.
A felek egy jó ideje nem beszélnek nyilvánosan az akkor történtekről, egészen mostanáig. Dér Heni a napokban a Húsz perc őszintén, Kraszkó Zita, a FemCafe főszerkesztőjének műsorában szólalt meg.
Az énekesnő több kérdést is kapott volt zenekara kapcsán, így kifejtette: nem bánta meg, hogy eljött, mert szerinte érzelmileg zsarolták őt.
A véleménye eljutott az egykori zenekarához is. Tóth Szabi, a Sugarloaf frontembere nyílt levélben válaszolt neki:
„19 voltál, amikor bekerültél hozzánk, a tehetséged miatt! Velünk nőttél fel, emlékszel? Én voltam a gyámod, havonta ültem veled a bevándorlási hivatalban, hivatalosan is vállalva a gyámságod és megígérve a szüleidnek, hogy vigyázok rád.”
Ez az információ eddig nem volt nyilvános, így a Bors megkérdezte a feleket, hogy miért volt szükség a gyámságra?
„Amíg nem volt meg Heninek a kettős állampolgársága, turistavízummal tartózkodott Magyarországon” – kezdte lapunk megkeresésére Tóth Szabi.
„Ez havonta járt le, így minden hónapban haza kellett mennie Heninek Szerbiába, majd új vízumot igényelni. Kényelmetlen helyzet volt, hiszen folyamatosan koncerteztünk, egy ügyvéd javaslatára végül megbeszéltük, hogy vállalom a gyámságot, ami nagyban megkönnyítette a dolgunkat.”
Szabit természetesen a nézetkülönbségekről is kérdeztük.
„ Nem szeretnék hozzáfűzni semmit ahhoz, hogy miket nyilatkozik Heni, nem lenne elegáns” – zárta rövidre.
Dér Heni sem volt bőbeszédű a téma kapcsán:
„Nem véletlenül léptem ki, a saját álmaimat akartam megvalósítani, ez nem újdonság ”– mondta Heni, aki a gyámságról sem akart többet elárulni-