RETRO RÁDIÓ

Durva felismerés: Igénytelennek érzik magukat a TV2 sztárjai

Durva felismerés: Igénytelennek érzik magukat a TV2 sztárjai
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 11. 30. 19:25

A Farm VIP-ben elérkezett az pont, amikor a játékosok már nyíltan felvállalják, hogy kezd rajtuk úrrá lenni az igénytelenség. A pajtában lassan tarthatatlan állapotok uralkodnak.

A Farm VIP játékosai maguk sem gondolták volna, hogy képesek annyira lejjebb adni az igényeikből, hogy eljön a pillanat, amikor már beszélni kell a higiéniai kérdésekről. A sárga csapat ráadásul rosszabb helyzetben is van, hiszen ők élnek a pajtában, ahol a tisztálkodási és takarítási lehetőségek igencsak korlátozottak.

Oláh Gergő hozta szóba a kényes témát (Fotó: TV2)

Oláh Gergő volt az, aki szóba hozta a termelési feladat közben, hogy otthon már akkor sem iszik egy pohárból, ha azon egy apró foltot lát, míg a farmon vidáman kortyolgatja a kávéját egy koszos bögréből. Búzás Dorottya erre az észrevételre kontrázott rá.

„Én az előbb nem találtam tiszta tányért. Valaki evett egy tányérból és én abból ettem. Az még oké, de még a kanál sem volt elmosva és azt sem bántam. Nem fogok pluszban mosogatni, amikor termelési idő van” – vallotta meg az egykori exatlonos.

Póth Dia szerint kritikán aluli szintre süllyedtek Fotó: TV2

Később Póth Dia is kifejtette a véleményét a kialakult áldatlan állapotokról. „A higiénia kérdése nagyon szomorú dolog. Nem is tudom, hogy ez hogyan történhetett meg. 40 éves leszek nemsokára és egész életemben tisztának gondoltam magam. Aztán eljövök ide a pajtába és egy élet munkája néhány nap alatt romba dőlt. Az elején mindannyian igyekeztünk figyelni, amire lehetett, de szépen kopik el a fürdés, a kézmosás és kopik el a tiszta evőeszköz. Nem akarok más nevében beszélni, de ahová süllyedtünk, az kritikán aluli” – vallotta be az egykori műkorcsolyázó.

Komoly önismereti tréninggé nőtte ki magát a TV2 kalandreality-je.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.