Létrehozva: 2021.08.23.

Sosem találod ki, kivel lép fel Korda György a SZIN-en

A hazai táncdaltörténet legegyedibb produkcióját hozza össze a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 25-29-között. A hagyományosan nyárzáró Tisza-parti fesztiválon, ahol idén felvonul a magyar zenei szcéna színe-java, először mutatkozik be színpadon egy különleges kollaboráció: a táncdalkultúra hazai doyenje, a korosztályokat meghódító énekes legenda, Korda György – egy dal erejéig – közösen lép fel korunk egyik legszínesebb formációjával, a Carson Coma zenekarral.

1963-ban jelent meg Korda György előadásában a Nem vagyok ideges című tviszt, amire egy ország sikálta a táncparkettet, s vált az akkori huszonévesek kedvencévé. Majd’ 60 évvel később, egy mostani huszonévesekből nemrég alakult banda, a Carson Coma zenekar formálta újjá Korda György számát, komoly sikerrel.

A nagy ívet befutott dal ezúttal egy egyedi fesztivál élmény apropóját adja: a Szegedi Ifjúsági Napok péntekén az eredeti szám énekese és a feldolgozó zenekar együtt lép színpadra, megtáncoltatva a nagyérdeműt. „Nagy örömmel várom a közös előadást” – mesélte Korda György, „már a feldolgozás is nagyon tetszett, a generációkon átívelő közös fellépés pedig kellemes izgalommal tölt el, és engem is egy kicsit a húszas éveimbe repít vissza, hiszen annyi idős voltam a dal születésekor, mint most a „zenésztársaim”- teszi hozzá a énekes-legenda.

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet