Létrehozva: 2021.04.09.

Kerekesszékben is őrületbe kergeti szeretteit a ma 88 éves Belmondo

Generációk nőttek fel a francia színészzseni, Jean-Paul Belmondo filmjein, aki ma is igazi mókamester hírében áll. Magyar barátja utoljára a pandémia előtt találkozott a világsztárral.

Aki valaha látta például A profi című 1981-ben készült francia krimit, az biztosan beleborzong a ténybe, hogy a Josselin „Joss” Beaumont-t francia titkos ügynököt alakító színész ma ünnepli 88. születésnapját.

Belmondo és Király Levente hamar megtalálták a közös hangot. Fotó: Király Levente

A nagy pofonosztó ma már nem „üldözi a bűnt”, de a humora mit sem kopott az azóta eltelt 33 évben. Ezt tanúsíthatja Király Levente is, aki másfél évvel ezelőtt találkozott utoljára a legendával, aki őt is megviccelte. Levente többször is egy asztalhoz ült a vele, kedvenc párizsi kávéházában, utoljára nem sokkal a koronavírus világjárvány kezdete előtt, hiszen ahogyan tette Bud Spencerről vagy Terence Hillről, Belmondoról is szeretne könyvet írni.

„Belmondóra nagyon vigyáznak most a szerettei, hiszen idős már és túl egy súlyos agyvérzésen, erősen a veszélyeztetettek közé tartozik. Amikor utoljára személyesen találkoztunk, kerekesszékben ült, mivel eltörte a lábát, de még ez a helyzet sem akadályozta meg abban, hogy megvicceljen. Éppen toltam a kocsijához, amikor hirtelen eljátszotta, hogy készül kiesni a székből. Én persze nagyon megijedtem, ő pedig jóízűen nevetett rajtam. Egyébként ugyanezt teszi a szeretteivel is, hiszen még ma is lételeme a tréfa” - mesélte a Ripost-nak Király Levente, akinek a világsztár azt is elárulta, hogy több magyar sportolóért is rajongott annak idején.

Belmondo sokat tud Magyarországról. Fotó: Király Levente

Rajong a magyar sportlegendákért

„Belmondo meglepően sokat tud Magyarországról, különösen néhány magyar sportolóról, akikért rajongott. Mivel korábban maga is bokszolt, nagyon szerette Papp Lacit, aki szerinte a világ egyik legjobb öklözője volt. Illetve rajong a fociért és bizony fejből felsorolta az aranycsapat játékosait, amivel alaposan meg is lepett engem” - idézte fel a találkozásaikat a sikerszerző, akinek a legendás francia színész rengeteg sztorit mesélt gyermekkorából is.

„Igazi csibész volt és bizony gyakran őrületbe kergette a szüleit, akik nagyon aggódtak érte, és nem véletlenül. Sráckorában ugyanis az volt a kedvenc szórakozása, hogy háztetőkön ugrált át. A veszély iránti immunitását egyébként felnőttkorában is megőrizte. Olyannyira, hogy nem is igazán vett igénybe kaszkadőröket a veszélyes jelenetek forgatásakor. Egyik filmjében például volt egy jelenet, melyben rengeteg lépcsőfokon keresztül kellett gurulnia. Felvették a snittet, ami tökéletesre sikerült elsőre, de ő nem volt elégedett, így még egyszer megcsinálta. Ekkor eltörte vállát. Máskor arra kérte a rendezőt, hogy ne a tervezett hússzal, hanem hatvannal robogjon az a vonat, aminek a tetején kellett egyensúlyoznia” - mesélte Levente, akinek Belmondo azt is elárulta, hogy a forgatások szünetében is kereste a veszélyt.

Belmondo nem az első lesz, akiről a szerző könyvet ír majd. Fotó: Király Levente

Hagymával és kolbásszal készült a filmes csókokra

„Ha nem forgott a kamera, akkor sem tudott csak pihengetni a szállodaszobájában. Hongkongban az volt a kedvenc időtöltése, hogy kimászott a nyolcvanhetedik emeleten lévő szobájának párkányára és minden nap messzebbre távolodott el a saját ablakától. Mindezt természetesen mindenfajta biztosítás nélkül” - tette hozzá az író. „Persze Belmondo nem csak a veszélyt szerette, de azt is, ha szép nőket tudott megnevettetni. Egy alkalommal azt találta ki, hogy azzal csal mosolyt Claudia Cardinale arcára, hogy elkezdte kidobálni az ablakon a szállodaszoba berendezését. Máskor azzal nevettette meg a teljes stábot, hogy egy csókjelenet előtt befalt rengeteg hagymát és kolbászt” – árulta el a szerző.

Így él ma az idős világsztár

Belmondo ma teljes karanténban éli mindennapjait, mivel az állapota az utóbbi időben sokat romlott. „Nyilvánvalóan megviseli őt a bezártság, hiszen a világjárvány előtt a lehetőségekhez képest rengeteget utazott. A most tizennyolc éves lányának igyekezett megmutatni a világot. A tavalyi születésnapját pedig már hermetikusan elzárva töltötte. A barátai és tágabb családtagjai is csak az interneten keresztül, videóüzenetben tudták felköszönteni” - árulta el az író, aki bízik benne, hogy lesz még lehetősége találkozni Belmondoval a világjárvány lecsengése után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője