Létrehozva: 2021.03.11.

Kiderült! Ezt a festményt lopták el Xantus Barbarától

Jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy valaki felismerje a Xantus Barbarától ellopott festményt, amit hivatalosan eladni mostantól szinte lehetetlen.

Ahogy arról a Ripost még decemberben elsőként beszámolt, Xantus Barbarától kicsalták Szántó Piroska festőművész, Csontvázak című alkotását, amit a színésznő még a nagyapjától örökölt. Barbara egy aukción szerette volna értékesíteni a képet, de az illető, akiben megbízott, egyszerűen kámforrá vált, vagyis gyakorlatilag ellopta az alkotást.

Az illető később egy mázolmányt ajánlott cserébe, de a család természetesen azt nem fogadta el. Barbara ezután tett feljelentést a rendőrségen, de a nyomozás eddig nem vezetett eredményre.

Komoly előrelépés az ügyben, hogy a festmény felkerült a műtárgyfelügyelet honlapjára, a lopott műtárgyak közé, így bárki megnézheti, vagyis később felismerheti, ha bárhol eladásra kínálják neki. Ezzel gyakorlatilag a tolvaj dolgát alaposan megnehezítették, hiszen mostantól nincs olyan hivatalos műkincskereskedő, aki megvenné a képet, és aki ne értesítené azonnal a hatóságokat, ha azt eladásra kínálnák neki.

Szántó Piroska Csontvázak című műve

Lapunk megkereste Eleni Koranit, az Ernst Galéria társtulajdonosát, aki műkincskereskedőként maga is naponta nézi át a mutargy.kormany.hu adatbázisát.

„Ez az adatbázis 2004 óta működik és nagyban megkönnyíti a műkincskereskedők, az eladók, a vevők és természetesen a hatóságok dolgát is, hiszen itt naprakészen informálódhat mindenki arról, hogy mely műkincsek lopottak, vagy éppen védettek. Nagyon fontos, hogy amikor valakinek felajánlanak egy festményt, vagy egyéb műtárgyat megvételre, fellépjen az oldalra és megnézze, hogy az adott tárgy megtalálható-e az adatbázisban. Itt nem csak arról győződhetünk meg, hogy képet vagy műtárgyat körözi-e a rendőrség, de kiderülhet, hogy vevőként tartozunk-e bejelentési kötelezettséggel. Ha ugyanis a tárgy védett kategóriába tartozik, akkor jeleznünk kell, hogy az hozzánk került” – mondta a Ripost-nak Eleni Korani, aki hozzátette, a Xantus Barbarától ellopott festmény értéke sokat nőtt az utóbbi időszakban.

Eleni Korani szerint nagyon hasznos az adatbázis... Fotó: Emmer László

„Szántó Piroska háború után készült alkotásai gyakorlatilag nincsenek jelen a műtárgypiacon, vagyis igen ritkán tűnik fel egy-egy képe abból az időszakból. Ráadásul az a korszak, amelyben ez a kép született, éppen felfutó ágban van a műkincspiacon, azaz igen keresett a kereskedők és a gyűjtők körében egyaránt. A Csontvázak című mű jelenlegi piaci értéke meghaladhatja a fél millió forintot, de idővel akár magasabb értéket is képviselhet, hiszen a piacon jelenleg is zajlik az árrobbanás” - fejtette ki a műkincskereskedő.

Xantus Barbara lapunktól értesült arról, hogy az ellopott kép felkerült a lopott műtárgyak hivatalos listájára. ”Ez az első igazán jó hír, amióta ellopták a nagyapai örökségemet. Jó tudni, hogy komolyan veszik a keresést és minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy az alkotás visszakerüljön a jogos tulajdonosához, vagyis hozzám. Bízom benne, hogy valaki felismeri és jelenti is a hatóságoknál„ - mondta a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai